Kóka Rozália

A június 28-i nap háziasszonya

Kóka Rozália a Népművészet Mestere, Magyar Örökség-díjas mesemondó, népdal- és népmesegyűjtő, népdalénekes, néprajzkutató, újságíró, író.

1971-ben alakította meg, és máig vezeti az Érdi Bukovinai Székely Népdalkört. 1973-ban a Szóljatok játszók, regölők pályázaton a Csiki Véró élete című monodrámája forgatókönyvével, majd a bemutatásával országos első helyezett lett. Ekkor indult előadóművészi pályája. Gyűjtéseiből előadóesteket, meseműsorokat szerkesztett, amelyekkel az egész "magyar glóbuszt" bejárta. Hanglemezek, kazetták is készültek belőlük. 1989-ben jelent meg első könyve, a bukovinai székely, gyímesi és moldvai népi szerelmes történeteket tartalmazó Egy asszon két vétkecskéje című kötet. 1991-ben őt és népdalkörét hagyományőrző tevékenységéért a hamburgi Alfred Toepfer F. V. S. Alapítvány "Európa-Díj a Népművészetért" kitüntetéssel jutalmazta. 1964 óta a Magyar Néprajzi Társaság; 1989 óta a Lakatos Demeter Csángómagyar Kulturális Egyesület tagja, a Vass Lajos Népzenei Szövetség alapító titkára (1995-2000), örökös tiszteletbeli elnöke. Kutatási területe a bukovinai székelyek, moldvai csángók néprajza. Néprajzi gyűjtéseket végzett Erdélyben, Moldvában, Bukovinában, a Belgrád mellett élő al-dunai és a kanadai bukovinai székelyeknél. A Magyar Földrajzi Múzeumban a bukovinai székely néprajzi gyűjtemény létrehozója (1988).

„Gyermekkoromtól nagy figyelemmel és odaadással igyekeztem megismerni, megtanulni és másoknak is bemutatni népcsoportom, a bukovinai székelyek történetét, népművészetét, életét. Tíz éves koromtól táncoltam iskoláim néptánc csoportjaiban, de a szekszárdi Sárközi Együttesnek és később a Somogyi Népi Együttesnek is tagja voltam. Tizenkilenc éves koromban indultam el az első "igazi" néprajzi gyűjtőutamra. Meséket és népdalokat gyűjtöttem, s nyelvész tanárom, Dr. Várkonyi Imre segítségével pályázatot készítettem az Országos Néprajzi és Nyelvjárási Gyűjtőpályázatra. Második helyezést értem el, s jutalmul felhoztak Budapestre, a Néprajzi Múzeumba. Akkor megismerkedtem mindazokkal a kiváló, szellemi nagyságokkal, akik későbbi életutamat meghatározták. A néprajzi gyűjtőmunkát azóta se hagytam abba. Eközben megunhatatlanul rajongok Gábor, Csilla és Lívia unokáimért. Ha csak tehetem, írok, mesélek.”