Osztováta Együttes

Osztováta Együttes június 28-én 13 órakor a megnyitó ünnepségen lép fel illetve a Találkozón több alkalommal hallhatják  megzenésített verseiket.

Az Osztováta együttes 2008 óta színesíti a Magyar zenei élet palettáját. Különböző zenei stílusokat szövögetnek össze a zenei szövőszékükön, így különleges hangzást adva a megzenésített verseknek, népdaloknak, saját dalaiknak.

Lemezeik:

2009 – Juhász Gyula megzenésített versei

2013 – Dallamszövögető

Megalakulásuk óta határon innen és túl találkozhatott és találkozhat velük a közönség, kicsik és a felnőttek nagy örömére. Zoltáni Zsolt, az együttes vezetője így vall magáról:

– Székelyderzs a szülőfalum, ez a falucska Erdélyben, Hargita megye csücskében helyezkedik el. Ebben a csodálatos környezetben igazi gyermekkort élhettem meg.

Székelyudvarhelyre kerültem felsőbb tagozatra, ahol a klasszikus gitár iskolát is elvégeztem. Az élet és további zenei tanulmányaim 2001-ben elszólítottak a szülőföldemről - Magyarországra. 2008-ban zenésztársakra találva, megalapítottuk az Osztováta együttest.

A következő Bartók Béla idézettel zárom bemutatkozó soraimat. „Én részemről egész életemben minden téren, mindenkor és minden módon egy célt fogok szolgálni: a magyar nemzet javát”.
Budapesti Székely Kör