Horváth Zoltán György

Budapesten születtem 1967. október 12-én. Amióta csak az eszemet tudom, mindig rendkívül vonzott minden, ami szép. A középkori egyházi építészet és művészet iránti érdeklődésem tehát nem elsősorban a vallásosságomból ered, bár bizonyára ez is közrejátszhatott. Mindig nagyon szerettem utazni, vonzott a kaland és az új szépségek megismerésének lehetősége. Immáron majdnem két évtizede módszeresen járom Magyarországot és a Kárpát-medencét, s igyekszem minél részletesebben és alaposabban megismerni és dokumentálni az épített örökségünket. 15 éve rendszeresen járok Erdélybe is, s szinte minden részén megfordultam, nagyon alaposan megismertem és persze igencsak megszerettem. Családilag nem vagyok erdélyi származású, de ez nem ok arra, hogy ne érezzem nagyonis otthon magam Erdélyben. A sok műemléktúra elsősorban a magam gyönyörűségét szolgálta és szolgálja, bár ma már három kisfiú édesapjaként az is nagy öröm, hogy egyre többször együtt utazik a család.

A legfontosabb terület a könyvkiadás: a Romanika Kiadó vezetőjeként eddig 18 színes képekkel gazdagon illusztrált könyvet jelentettem meg „A Szent Korona öröksége” és a „Kárpátaljai Spektrum” sorozatban. E kötetek közül tíznek szerzője vagy társszerzője is vagyok. A kiadványokat képeslapok és képeslapfüzetek színesítik. Az értékeink megismertetésére számos fotókiállításom nyílt, újságcikkeim jelentek meg. Rendszeresen és alkalomszerűen tartok diavetítéses előadásokat például a Budapesti Székely Kör vagy az Erdélyi Magyarok Egyesületénél, Gondos Bélával együtt.

Ízelítő előadásai anyagából:

Szent László királyunk máig élő kultuszának jeles bizonyítékai az évszázadok során vele kapcsolatosan létrejött művészi ábrázolások. Az erről szóló kötetben (Madas Edit - Horváth Zoltán György: Középkori prédikációk és falképek Szent László királyról, Romanika Kiadó, Budapest, 2008.) a középkori prédikációk közlése mellett a templomokban eredeti helyen ma is megtekinthető középkori freskóábrázolásokat mutatták be a teljesség igényével összeállított képanyaggal. A szerzők a teljességre törekvést úgy értik, hogy a képanyagban a jelenlegi ismereteik szerinti összes olyan templom szerepel több vagy kevesebb, de legalább egy képpel, ahol Szent László ábrázolásai ma is – legalább töredékesen, de azért felismerhető módon – megtekinthetők. Tehát hangsúlyozzák, hogy most egyáltalán nem szóltak az irodalomban ismert, esetleg le is másolt, de elpusztult freskóanyagról, valamint nem vették számba a lappangó, azaz vakolat alatt levő, feltáratlan freskókat sem.