Tamás Gábor
A Szent László-napi Bukovinai Székely Találkozó sztárfellépője
Nemcsak több TV-adó kívánságműsorainak kedvence, hanem több fesztivál emblematikus, határok feletti, mindenkit összekötő alakja, Svédországtól – Erdélyen és Magyarországon át – távoli kontinensekig. Nem csupán előadóművész, hanem egy valóságos jelenség.
Hosszú pályáját követvén, megtalálunk szinte minden olyan tényezőt, amely magyarázatát adhatja ennek a „Tamás Gábor jelenségnek”. Az otthoni erdélyi sikerektől és népszerűségtől a nagy csalódásig, a fogyó levegőig, amely aztán elvezetett a távozás kényszerű gondolatához.
Ezután következett a nyugaton elért siker, művészi és anyagi megbecsültség – de mindezeknek ellenére – a hazavágyás, a szülőföld és az anyaország ember feletti vonzása, az otthon maradt közönség pótolhatatlansága.
Ennek – a műfajban csak ritka esetekben tapasztalható – jelenségnek a titka nagyrészt éppen abban rejlik, hogy ő ezt a hiányérzetet, fájdalmat, képes volt kincsekké varázsolni. Koncertjein a legegyszerűbb embertől az értelmiségi elitig együtt örül - tapsol a közönség és az együttlét öröme mellett mindig ott van az összmagyarság örök gondja – a megmaradás.
5 - 6 ezres tömeg előtt adott egyik koncertje után, nemrégiben írta róla egy újságíró: „…ha több Tamás Gáborunk lenne, a megmaradás feladatát is könnyebb lenne megoldani...” hiszen a művészet tudatformáló ereje nagy, és az így éledő nemzeti tudat megmaradást biztosító ereje, még ennél is nagyobb.
Új gyökereket eresztett - a régieket nem feledve - és mint annyian, abban a helyzetben találta magát, hogy a szülőföldet szolgálni - esetében - legjobban távolról lehet, hiszen e szolgálat feltételeit ott nem biztosíthatná. Így lett belőle egy Skandinávia és a Kárpát-medence közt örökösen úton levő művész.
Dalaival, egyéniségével, művészi teljesítményével, megmozgatja az összmagyarság szívét - szórványban, tömbben egyaránt – szikkadó lelkekbe önt hitet és ami oly fontos: az élet örömét, azt, hogy szeretni mindenképpen érdemes! Ennek az új lemezének a dalai is ezt hirdetik!
Szász István Tas
EGY lelki-haza gyermekei vagyunk!
Találkozás a Svédországban élő, 65 esztendős Tamás Gábor sztár-énekesünkkel
Tamás Gábor, Erdély egyik legközismertebb könnyűzenei sztár-énekese (Gyere velem a Hargitára, Ó, Erdély szép hazám) idén nyáron Verőcén lépett fel az Erdélyország az én hazám Világtalálkozón. Beszélgetésünket nagysikerű koncertje előtt készítettem Vele, ahol először tárta fel nyilvánosan, miért is kellett elhagynia Erdélyt…
– A Klasszikus zenei pályáról egy rossz emlékű megjegyzés illetve tiltás eredménye irányított a könnyűzenei élet felé. Ma is elevenen él benned ez a trauma?
– Amíg létezem, addig él bennem ez a trauma, hiszen amikor a kolozsvári zeneiskola soviniszta-kommunista igazgatója kijelentette, hogy „nincs szükségünk papgyerekekre” és kirúgott az iskolából (édesapám az Erdélyi Református egyház főkönyvelője volt, de nem papként), ez olyan lelki megrázkódtatást jelentett számomra, amelyet sosem felejtek el. Még ma is meg tudom álmodni, hogy kiteszik a felvételi vizsga eredményeit és én nem vagyok ott a sikeresen felvételizők között! Ma már szerencsére nem foglalkozom ezzel és azt mondom magamban: lehet, hogy a sors akarta így?
– Édesapádnak köszönheted, hogy pályát kellett változtatnod... Hogyan emlékszel vissza gyermekkorodra és a szüleidre? Illetve erre a törésre?
– Édesapám nem volt zenész, de gyönyörűen hegedült és énekelt, tőle tanultam meg a magyar népdalokat, azok szövegeit, ő fedezte fel korán zenei tehetségemet. Amikor vendégek voltak nálunk, felállított az asztalra ( alig 4 éves kisfiú voltam – mesélik… ) és azt mondta nekem: – Énekelj nekünk Gabika! Ezért adta egyik későbbi portréfilmem rendezője ezt a címet.
A zeneiskola padjaiból beválasztottak a helyi (kolozsvári) Román- illetve Magyar Opera gyermekkórusába, ahol később szólót is énekelhettem – a Tosca Pásztor áriáját, aztán az igazgató innen is eltávolított…
– Tanáraid és osztálytársaid biztatására elhatároztad, hogy felvételizel a színiakadémiára, és színész leszel. Török Béla - volt klarinét tanárod, ragyogó zenepedagógus - rábeszélésére mégis a Zeneakadémiára felvételiztél, ezúttal sikerrel. Ha jól gondolom, itt eldőlt a sorsod...
– Igen , az Ady középiskolai tanáraim azért bíztattak a színi akadémiára való felvételire mert szerintük.. „nagy színész voltam” (ami igaz!..), csak közben a humán tantárgyakat szerettem a reál tantárgyakból pedig épp hogy „átbukdácsoltam”. Állítólag nagy csibész voltam és az osztályfőnököm gyakran mondogatta, bíztatván engem: „Fiam soha semmi nem lesz belőled!” Aztán idők múlásával mégis lett belőlem „valaki”?
Az egyetemre történő felvételik megkezdése előtt alig két héttel találkoztam Török Béla legendás hírű zenepedagógussal, akinek korábban tanítványa voltam, és ő mondta: – Fiam, téged az Isten is zenére teremtett, térj vissza a zenei pályára!”. Így kerültem be a Kolozsvári Zenekonzervátóriumba zeneszerzés-karvezetés és pedagógia szakra.
– Sikeres pályakezdésed mellett végülis miért távoztál Erdélyből?
– Amikor már elviselhetetlenné vált az élet (többször kihallgatott a Securitate, kötelezni akartak a Ceausescu-rendszert éltető hazafias dalok tolmácsolására – amit megtagadtam – be akartak szervezni a besúgók soraiba azt kérvén, hogy a TV Magyar szerkesztőségéből – ahol akkor már zenei szerkesztőként dolgoztam –, jelentsem, hogy a munkatársaim miről „beszélnek” stb.), megragadván az alkalmat , hogy külföldre kaptam szerződést, családommal megegyezvén úgy döntöttem, hogy nem térek vissza!
Úgy érzem, ha már arra a szomorú lépésre kényszerül az ember, hogy elhagyja szülőföldjét, jól választottam, amikor Skandináviát – ezen belül Svédországot – választottam. Itt szabadon énekelhettem, zenélhettem, szövegeimbe senki sem szólt bele és 1985-től magán zenekarommal a Gabor & Nightstars – al nagyon szép sikereket értünk el a Skandináv országokban.
– Miből éltél, miből élsz, ha nem koncertezel?
– Néhány évet leszámítva – disszidálásom előtt és után, amikor zenei TV és Rádiószerkesztő, illetve zenetanárként kerestem kenyerem – tulajdonképpen egész életemben a zenéből éltem. Szerencsésnek mondhatom magam, hiszen nem mindenkinek adatik meg az a lehetőség, hogy abból tartsa el magát és családját, amit szeret is művelni!
– Beszélj egy kicsit a családodról!
– Első házasságomból (Benkő Ilonával) van Attila fiam, aki eleinte a svéd honvédelemben hadnagy volt aztán feleségével –Elisabeth-el Ausztráliába költöztek, ott végzett el egy újabb egyetemet és nagyon boldog életet élnek. Sikeres karriert fut be, mint a Nyugat Ausztráliai bányák egyik biztonsági szakembere. Egyedüli „szépséghibája” az ottlétüknek, hogy messze vannak Európától, így aztán mindig úgy szervezem meg ausztráliai turnéimat, hogy náluk legyek – Perth városában – néhány napot, így történt ez év áprilisában is.
Második házasságomból, Marita Laaksonennel, aki csodálatosan megtanulta a mi nem könnyű nyelvünket és imádja a magyarságot!, született Kristóf Dániel finnugor fiunk, aki ma gyógymasszőrként dolgozik Stockholmban és néha teniszt tanít, hiszen nagy tehetsége volt annak idején. Feleségem, Marita a divattervezés és lakásrendészet szerelmeseként a B.YOUNG nevű női ruhaüzletet vezeti Stockholmban.
– Misszionáriusnak érzed magad, aki boldogságot nyújt az embereknek. Esetleg segíted másképp is a rászorulókat?
– Igen, misszionáriusnak érzem magam, akinek az a feladata, hogy örömöt szerezzen a világ különböző vidékeire szétszéledt magyarok számára, hirdesse a szeretetet, az együvé tartozást, az összefogást, hiszen nem feledjük, hogy így szétszaggatva is EGY lelki-haza gyermekei vagyunk, egymástól függő és egymásért felelős MAGYAROK!
Miután sikerült gyökeret eresztenem új hazámban és sikerült megteremtenem a megélhetés feltételeit magam és családom számára , nem a halmozás volt fontos számomra, hanem elkezdtem karitatív munkámat 1983-tól, amellyel elsősorban azokat az intézményeket segítem, amelyek a leszakadt területeken élő magyarság fennmaradását szolgálják (operák, színházak , öreg otthonok és főleg árvaházakat segítek magánpénzből és nem adóból levonható összegből.
Mindig jobban szerettem adni, mint kapni! Annyi szeretetet kapok a közönségtől, hogy úgy érzem, ebből vissza akarok adni nekik valamit, hiszen én is ebből a szeretetből táplálkozom, ez ad erőt mindig a folytatáshoz!
– Az idei verőcei szabadtéri koncerten, az Erdélyország az én hazám fesztiválon nagy ovációval fogadtak... A koncert végén viszont ez a nagy szeretet itthon marad, Te pedig messzire utazol... Hogyan éled ezt meg?
– Azt szoktam mondani, hogy voltam otthon és megyek haza. Minden koncert után van bennem egy kis nosztalgia, sosem szeretettem a búcsúzást, az elválást. Ennek ellenére úgy érzem, sikerült – eddig legalábbis – megoldani a lelki problémákat és ebben az segít a legjobban, hogy amikor vége egy gyönyörű koncertnek – legutóbb augusztus 3-án hatezer ember énekelte dalaimat Székelykeresztúton, kilenc ráadást énekeltem – máris tervezem az új koncerteket, szerencsére rengeteg a felkérés, igyekszem eleget tenni a meghívásoknak – így aztán mindig vannak új tervek , új tennivalók, ez ad erőt a folytatáshoz!
– Terveid, további álmaid...
– Idén még nagyon sok koncert vár rám, a Vajdaságba készülök első koncert turnémra, amit nagy izgalommal várok, aztán ősszel jön az Egyesült Államokbeli turné, majd ezt követ ősszel a erdélyi koncert sorozat. Tervezem egy új Válogatás (Best of ) megjelentetését, amelyre néhány új dal is felkerül majd. Álmaim? Kérem a Jó Isten segedelmét, hogy egészségem legyen, hiszen ezt kívánják a dedikálásnál sorban álló emberek és ez a legfontosabb!
– Bejárva a világot, hol érzed magad igazán otthon?
– Ott ahol nyugovóra hajtom a fejem! Oly nagy szeretettel várnak MINDENHOL a teltházas koncerteken, hogy ez teremti meg számomra az „ideiglenes otthont”. Ausztráliától az Egyesült Államokig és Magyarországtól Erdélyig mindenhol családoknál szállásolnak el – nem egy kis szálloda szobában –, emiatt „családtagként” nem érzem nagyon a családomtól való távollétet.
– Hol vagy itthon: Svédországban, Magyarországon és/vagy Erdélyben? Vagy mindhárom helyen?
– Ott érzem magam leginkább otthon, ahol magyarok laknak!
Frigyesy Ágnes
Váli Anna és Frigyesy Ágnes felvételei Budapesten és Verőcén készültek 2013 nyarán
További részletek:
