Megnyílt a Budapesti Tavaszi Fesztivál

Frigyesy Ágnes képriportjával

Megnyílt pénteken a 35. Budapesti Tavaszi Fesztivál. A rendezvény 17 napja alatt több mint 40 helyszínen csaknem 200 program közül válogathat a magyar és a külföldi közönség.

Megnyílt a Budapesti Tavaszi Fesztivál

A Művészetek Palotájában tartott megnyitón Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere úgy fogalmazott: "Azt kívánom, hogy ne tudjanak ellenállni a genius locinak, Budapestnek, a budapesti kultúra vonzerejének". Kiemelte a főváros és a kormány jó együttműködését a fesztivál fenntartásában, és hosszan méltatta a megnyitón jelen lévő Zsigmond Vilmos Oscar-díjas magyar operatőr munkásságát, akinek fotókiállításával megnyílt a fesztivál.

Megnyílt a Budapesti Tavaszi Fesztivál„Azt szeretnénk, hogy Budapest Közép-Európa egyik legerősebb központjává váljon, gazdasági, diplomáciai, kulturális és turisztikai szempontból is. A kormány ehhez szeretné biztosítani a feltételrendszert az adópolitika, a várospolitika és más szakpolitikák eszközeivel, a legfontosabb azonban a jó együttműködés Budapest vezetése és a mindenkori magyar kormány között. A Budapesti Tavaszi Fesztivál ennek az együttműködésnek egyik legsikeresebb területe” - mondta Balog Zoltán.

Úgy vélte, hogy a hosszú távú finanszírozási háttér megteremtése és az új szervezeti struktúra kialakítása új fejezetet nyitott az idén 35 éves fesztivál történetében, ennek első gyümölcseit már tavaly élvezhettük. Hozzátette: Káel Csaba és Bán Teodóra személyükben is garanciát jelentenek arra, hogy az új struktúrából valóban a legjobb bontakozzon ki.

Megnyílt a Budapesti Tavaszi FesztiválBalog Zoltán elmondta: a BTF idei támogatása 1 milliárd 480 millió forint, ezen belül külön fejezetet képez a fesztivál keretében másodszor megrendezett Madách Imre Nemzetközi Színházi Találkozó (MITEM) 200 millió forintos kormányzati támogatása.

Szalay-Bobrovniczky Alexandra főpolgármester-helyettes köszöntőjében szintén példásnak nevezte a kormánnyal való együttműködést. Mint mondta, a világviszonylatban is rangos BTF Budapestre hozza Európa és a világ kultúráját, aminek köszönhetően a főváros bő két hétre nyüzsgő kulturális központtá változik.

Megnyílt a Budapesti Tavaszi Fesztivál

Bán Teodóra, a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ vezetője, a fesztivált szervező operatív testület tagja szerint a BTF "a város fesztiválja, a kapcsolatok, az értékek és a közösségek fesztiválja", amelynek ideje alatt Európa fővárosává avathatjuk Budapestet.

Megnyílt a Budapesti Tavaszi Fesztivál

Káel Csaba, a Művészetek Palotája vezérigazgatója, a fesztivált szervező operatív testület elnöke köszöntőjében felidézte: az idei az első alkalom, hogy később, áprilisban rendezik meg a fesztivált, egyrészt a jobb idő reményében, másrészt a térség hasonló fesztiváljaihoz való igazodás céljából. Rámutatott, hogy még így is a BTF nyitja meg a közép-európai régió tavaszi fesztiváljainak sorát Prága és Bécs előtt. Fontos idei kezdeményezésnek nevezte, hogy mostantól fogva minden évben szeretnének adni egy kis fókuszt Liszt művészetének és annak napjainkig nyúló hatásának.

Megnyílt a Budapesti Tavaszi FesztiválFabényi Júlia, a Zsigmond Vilmos-kiállításnak otthont adó Ludwig Múzeum igazgatója köszöntőjében annak jelentőségét emelte ki, hogy az összművészeti BTF éppen egy kortárs képzőművészeti eseménnyel nyílik meg idén.

A megnyitó végén felszólaló Zsigmond Vilmos úgy fogalmazott: nagy öröm, egy álom megvalósulása számára a kiállítás. "Majdnem sírtam az örömtől, amikor először megláttam" - vallotta meg.

Az április 26-ig tartó Budapesti Tavaszi Fesztivál programjairól és a jegyvásárlási lehetőségekről a www.btf.hu oldalon olvashatók információk.

Közzététel: 2015. április 13.

Budapesti Székely Kör