Adventi gyertyagyújtás Csaba testvérrel Dunakeszin

Frigyesy Ágnes tudósítása és felvételei

Adventi lélekhangoló estre hívták Böjte Csaba ferences rendi szerzetest Dunakeszire 2015. november 29-én, aki Advent első vasárnapján meggyújtotta az adventi koszorú első gyertyáját a József Attila Művelődési Központ nagy aulájában.

Adventi gyertyagyújtás Csaba testvérrel Dunakeszin

A meghitt hangulatú esten a Dévai Szent Ferenc Alapítvány elnöke szokásához híven sok megélt példázaton keresztül hangolta és vezette hallgatóságát a szeretet útjára és útján. Kiemelte, milyen megható büszke érzés kerítette, keríti hatalmába, amikor az árva és nehézsorsú gyermekekkel együtt ebédel, és az imádkozást követően leülhet az asztalfőre és rácsodálkozhat a reábízottakra! Mint mondta, a családban a férfiak ugyanilyen örömmel élhetik meg családfői szerepüket. Bíztatta a magyar apákat, legyenek büszkék, hogy a családfői feladatokat rájuk bízta a Jóisten. Vállalják, szeressék, óvják családjaikat, s merjenek a családfői székbe ülni! – mondta Csaba testvér előadásában.

Adventi gyertyagyújtás Csaba testvérrel Dunakeszin

A nagysikerű adventi ráhangoló estet – sok fiatal jelenlétében – a Panoráma Világklub nevében Tanka László, Szórád  Károly és a helyiek összefogásával szervezték.

Adventi gyertyagyújtás Csaba testvérrel Dunakeszin

Adventi gyertyagyújtás Csaba testvérrel Dunakeszin

Közzététel: 2015. december 7.

Budapesti Székely Kör