Az ősi székely főnemesi családok hagyatéka

Vendégünk Ugron Béla, ősi primor család tagja

Ugron Béla, régi székely ősi főnemesi család tagja volt 2016. január 20-án a Budapesti Székely Kör vendége az Aranytíz Kultúrházban. A Frigyesy Ágnes, Szalézi Szent Ferenc-díjas újságíró által vezetett „Ülj ide, gyűlj ide, népem” című beszélgetőműsorban Ugron Béla beszélt a történelmi családok szerepéről, az Ugron-család hagyományairól, szokásaikról, az Ugron kápolna és Székely kálvária felépítésének történetéről, az Ugron Alapítvány karitatív feladatáról.

Vendégünk Ugron Béla, ősi primor család tagja

Az Ugron-család főkirálybírákat, főkapitányokat, fejedelmi főtiszteket, tucatnyi főispánt, sőt királyi biztost is adott Erdélynek, továbbá katonai főtiszteket, várkapitányokat, országgyűlési képviselőket, minisztereket, diplomatákat, pártvezéreket a magyar társadalomnak. Jelenleg Magyarországon, Erdélyben, Svájcban és Ausztriában élnek leszármazottak.

Vendégünk Ugron Béla, ősi primor család tagja

Az Ugron Alapítványt 2005-ben hozták létre azért, mert az öt gyermek, húsz unoka, valamint tizenhét dédunoka mellett nem volt értelme a birtok szétdarabolásának.

Ez egyezett Ugron István hetvenes évekbeli végakaratával is, aki azt kérte: ha úgy fordul a világ, hogy valaha hozzájuthatnak az egykori birtokokhoz, akkor adják őket a katolikus egyháznak.

Az alapítvány jelenleg ösztöndíjjal tehetséges fiatalokat támogat, akik Erdélyben kamatoztatják tudásukat.

Vendégünk Ugron Béla, ősi primor család tagja

Az Ugron család számára alapvető kötelesség, hogy mindenkor közösségben gondolkodjunk. Ennek megfelelően van akik cserkészetben, van akik a máltai szeretetszolgálatban, és a Máltai Lovagrendben, s van akik a Regnum Marianum Közösségben találják meg a helyüket. A lényeg, hogy mindig a közért, mindig a közösségért fáradozzunk, és hogy mindig megtalálják, megállják a helyüket.

Ugron Béla a Magyar Máltai Lovagok Szövetségének volt hazai delegátusa. Nagyapja, ifjabb Ugron Gábor – akárcsak dédapja – politikus volt, ott érte őt Trianon Budapesten, s ott is maradt Magyarországon. Rövid ideig, 1917–18-ban előbb az Esterházy-, majd a Wekerle-kormány belügyminisztere volt, ezt követően Horthy Miklós belügyi tanácsadója lett.

Vendégünk Ugron Béla, ősi primor család tagja

Ugron Béla édesapja, Ugron István katonatiszt volt, az ejtőernyős zászlóalj parancsnokaként fejezte be a II. világháborút. Összesen hatszor ítélték börtönbüntetésre a háborút követően különleges katonai beosztása miatt, az ejtőernyősök ugyanis elit egységnek számítottak, és a népbíróságok különféle háborús bűnöket képzeltek rájuk. Ugron István mindent egybevetve tíz évet töltött rács mögött.

Fia, Ugron Béla, aki a Budapesti Székely Kör vendége volt, szüleitől (édesanyja Ugron Istvánné Bánffy Mária) a hit erejét és biztonságát kapta...

Frigyesy Ágnes tudósítása
Váli Anna fotóművész képriportjával

Vendégünk Ugron Béla, ősi primor család tagja

Vendégünk Ugron Béla, ősi primor család tagja

Vendégünk Ugron Béla, ősi primor család tagja

Vendégünk Ugron Béla, ősi primor család tagja

Vendégünk Ugron Béla, ősi primor család tagja

Vendégünk Ugron Béla, ősi primor család tagja

Vendégünk Ugron Béla, ősi primor család tagja

Közzététel: 2016. január 21.

Budapesti Székely Kör