Idegen fődre siettem

Frigyesy Ágnes és Váli Anna felvételeivel

Laczkó Mihály: Idegen fődre siettem – Moldvai csángók Baranyában című kötet bemutatójára került sor 2016. március 30-án Budapesten az Aranytíz Kultúrházban. A Budapesti Székely Kör és a Nap Kiadó közös rendezvényén Sebestyén Ilona, a Nap Kiadó vezetője köszöntötte a résztvevőket, majd Gatti Beáta és Szőnyi Vivien méltatták a művet. Ezt követően Laczkó Mihály, a kötet szerzője szólt a hallgatósághoz.

Idegen fődre siettem

A kötetről: A II. világháború után 219 moldvai csángónak sikerült Magyarországra költöznie. A Magyarországra települt moldvai csángó családok számára nem volt zökkenőmentes az új társadalmi és kulturális környezethez való alkalmazkodás, a beilleszkedést pedig nehezítette a honvágy és az otthonmaradt rokonok hiánya.

Idegen fődre siettem

A kötetben közölt gajcsána-magyarfalusi, lábnyiki, lészpedi, klézsei, pokolpataki és pusztinai csángók elbeszélései a kitelepülés személyes történeteit őrzik, s egyéni olvasataikkal pótolhatatlan forrásként szolgálnak a moldvai csángók történelmének mélyebb megismeréséhez.

Idegen fődre siettem

A nagysikerű rendezvény zárásaként az est háziasszonya Frigyesy Ágnes, a Budapesti Székely Kör médiafelelőse és Ferencz Vilmos elnök ismertette a Budapesti Székely Kör április havi programjait.

Németh Magda, Laczkó Mihály és Ferencz Vilmos elnök édesanyja, valamint sokan mások

A fenti csoportképen: Első üléssorban: Laczkó Mihály, a kötet szerzője, mellette balra Németh Magda, Németh László író lánya, jobbra Ferencz Vilmos elnök (BSZK) édesanyja. Második sor balról: Gálfi-Bódi Tamás költő és felesége, Sárosi Bálint zenetudós, Sebestyén Ilona, a Nap Kiadó vezetője, Frigyesy Ágnes, az est háziasszonya és Ferencz Vilmos, a Budapesti Székely Kör elnöke.

Vendégeink között köszöntöttük Prokopp Mária művészettörténész asszonyt.

Idegen fődre siettem

Idegen fődre siettem

Idegen fődre siettem

Idegen fődre siettem

Idegen fődre siettem

Idegen fődre siettem

Idegen fődre siettem

Idegen fődre siettem

Idegen fődre siettem

Idegen fődre siettem

Idegen fődre siettem

Közzététel: 2016. április 16.

Budapesti Székely Kör