Dévai Nagy Kamilla a magyar kultúra szolgálatában

Szeretgetni kicsiny dalainkat, históriás énekeinket
Váli Anna felvételeivel

 Dévai Nagy Kamilla, Liszt-díjas érdemes művész volt a vendége az „Ülj ide, gyűlj ide, népem” című beszélgető-műsornak  2016. április 20-án Budapesten, az Aranytíz Kultúrházban. A neves művészt Frigyesy Ágnes, Szalézi Szent Ferenc-díjas újságíró kérdezte a Budapesti Székely Kör rendezvényén.

Dévai Nagy Kamilla a magyar kultúra szolgálatában

Dévai Nagy Kamilla beszélt az erdélyi gyökereiről, szüleiről, indíttatásáról, 20 éve történt balesetéről, mely radikálisan megváltoztatta az életét. Féléves felgyógyulását követően 1996-ban megnyitotta Közép-Európa első énekes-gitáros előadóművész-képző iskoláját, a Krónikás Zenedét, mely Európában egyedülálló. Vállalkozását ugyanakkor önerőből, családi házának eladásából tartotta fenn, a 20 év alatt nem kapott állami támogatást!

Dévai Nagy Kamilla a magyar kultúra szolgálatában

A dalokkal fűszerezett beszélgetés legmegrázóbb pillanata volt, amikor a művésznő arról beszélt, hogyan került Teréz anya nyomában lepratelepre, leprás és haldokló betegek közé Indiában...

Dévai Nagy Kamilla a magyar kultúra szolgálatában

Dévai Nagy Kamilla többmindenben egyedülálló: 34 nyelven énekel. Az egyetlen magyar előadóművész, aki bekerült 1995-ben a Guinness Világrekordok Könyvébe. 1975-ben az USA-ban 105 nap alatt 97 koncerten énekelt a Budapest Táncegyüttes szólistájaként. 1976-ban Montréalban az olimpia egyetlen magyar kulturális küldötte volt. 1971–1995 között fellépett az egész világban, énekelt Libanonban, Ecuadorban, Venezuelában, Kínában, Koreában, Szíriában, Észak-Amerikában, 1996-ban Ausztráliában

2015 tavaszán jelent meg Dévai Nagy Kamilla 21. lemeze.

Dévai Nagy Kamilla a magyar kultúra szolgálatában

A nagysikerű esten a művésznő mellett fellépett két tanítványa, a Krónikás Zenede diákjai.

A Liszt-díjas énekművész szent célja: „Szépet adni az embereknek. Nem kapni akarok, csak életben tartani a Krónikás Zenedét. Őrizni a hagyományainkat. Diákjaim tehetségével új hagyományokat teremteni. Szeretgetni kicsiny dalainkat, históriás énekeinket, a csodálatos költők megzenésített verseit. Egész egyszerűen: szolgálni a magyar kultúrát.”

Közzététel: 2016. április 22.

Budapesti Székely Kör