Böjte  Csaba  a  Budapesti  Székely  Kör  vendége

A mindennapi kenyérnél fontosabb a remény
Váli Anna és Frigyesy Ágnes képriportjával

A mindennapi kenyérnél fontosabb a remény címmel tartott előadást Böjte Csaba, ferences rendi szerzetes, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány elnöke, 5000 árva és nehézsorsú gyermek megmentője 2016. május 20-án Budapesten, az Aranytíz Kultúrház színháztermében.

Böjte Csaba a Budapesti Székely Kör vendége

A Budapesti Székely Kör rendezvényén nagy szeretettel várták a székelyek és az érdeklődők Csaba testvért. Ferencz Vilmos elnök köszöntőjét követően előadásában példabeszédekben szólt a szeretet és a remény fontosságáról. Mint mondta, a Gonosz és sötét erők, sötétség ellen nem hadakozni kell, hisz úgysem tudjuk kilapátolni, hanem fényt kell gyújtani, s szeretetet árasztani magunk körül.

A mindennapi kenyérnél fontosabb a remény

Böjte Csaba testvér előadását követően Frigyesy Ágnes, Szalézi Szent Ferenc-díjas újságíró, a Budapesti Székely Kör médiafelelőse beszélgetett 5000 gyermek megmenőjével, többek között megkérdezte, vajon mikor marad ideje az írásra, hisz Csaba testvér termékeny író-költő is egyben, s az est végén az érdeklődők megismerkedhettek  legújabb kötetével, melynek címe: Zarándoklat az ATYAI házba.

Böjte Csaba a Budapesti Székely Kör vendége

A mintegy 3 órás rendezvényen közreműködtek a délvidéki Török testvérek: Tilla, Junior Príma díjas-, valamint Flóra és Ádám kiemelt nívódíjas népzenészek, Dévai Nagy Kamilla, Liszt-díjas érdemes művész, Kegye János pánsíp-művész, valamint a Dózsa György településről érkező, Isteni Irgalmasság Otthonában nevelkedő gyermekek.

Böjte Csaba a Budapesti Székely Kör vendége

A Budapesti Székely Kör rendezői az est végén adománygyűjtést szerveztek,, s az összegyűlt 140 ezer ft-ot átadták Bajkó Éva nevelőnek, a Dózsa Györgyi otthonban nevelkedő gyermekek neveltetése javára. A közvetlen hangulatú, lelket-szívet melengető est közös imával és áldással zárult.

Böjte Csaba a Budapesti Székely Kör vendége

A Budapesti Székely Kör tagjai külön megköszönték, hogy Böjte Csaba zsúfolt programja, a Szent Erzsébet ereklye erdélyi köszöntése és településenkénti tiszteletadása mellett is időt szakított és eljött közéjük.

Közzététel: 2016. május 27.

Budapesti Székely Kör