Megnyílt Bekay Nagy Maya festőművész kiállítása a budapesti Forrás Galériában

Frigyesy Ágnes felvételeivel ©

Az ünnepi eseményen köszöntöt mondott Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke és Kiss-Rigó László, a Szeged-Csanádi egyházmegye püspöke. A kiállítást Prokopp Mária művészettörténész, egyetemi tanár nyitotta meg. Közreműködött: Petrás Mária, Magyar Örökség-díjas népdalénekes, kerámiaművész.

Bekay Nagy Maya, a Velencei Művészeti Akadémia professzora, Olaszországban élő magyar festőművész budapesti művészcsaládban született: édesapja Nagy Zoltán művészettörténész, édesanyja Kovács Mária szobrászművész volt, a Római Magyar Iskola-festőcsoport egyik utolsó képviselője.

Megnyílt Bekay Nagy Maya festőművész kiállítása

Gimnáziumi tanulmányai után kitanulta az ötvös- és textilművészetet, majd a hetvenes években áttelepült Olaszországba. 1975-ben a Maceratai Szépművészeti Intézetben szerzett diplomát lakberendezés és építészet szakon, majd 1979-ben Remo Brindisi és Raul Batocco mesterektől tanult a Maceratai Szépművészeti Akadémia festő szakán. Két évig tanult teológiát a Marchei Teológiai Intézetben, majd Rómában a bencés Szent Anzelm Egyetemen. A maceratai, a carrarai, a calabriai és bari Szépművészeti Akadémiákon tanított.

Alkotásai a Római Magyar Iskola egyházművészeti irányát követik. Főbb témái között a keresztény kultúrkörből származó motívumok és a pogány magyar hagyomány elemei mellett megjelennek a Kisalföld dombjai vagy Bartók Béla „A kékszakállú herceg vára” című műve ihlette jelenetek is. Erős szálakkal kötődik a népművészethez, ugyanakkor arisztokratikus elegancia jellemzi alkotásait. Művészete, amely a szent lovagok világának hangulatába repít vissza, azokat az európai szerzetesi időket idézi, mikor még a királyi megjelenítés a spiritualitással fonódott össze. Nagy Maya festészete a reneszánsz korszak fénykorának egy csodálatos elbeszélése, mely Európát álomszerű tájként ábrázolja, ahol béke és szépség árad. Festményein a magyar nép eredetét jelképező archetípusok jelennek meg: a sárkányt legyőző lovag, Szent Mihály arkangyal, amint győzedelmeskedik az ördög felett. Vásznain megjelenik Hunyadi Mátyás csodálatos udvartartása Anjou lovagokkal, hadvezérekkel és udvarhölgyekkel.

Megnyílt Bekay Nagy Maya festőművész kiállítása

Egyházi témájú festményei és oltárképei számos olaszországi templomban és kolostorban megtalálhatók, így az umbrai Terni városában a Szent Szűz Szíve templomban, a marchei és umbriai templomokban, valamint Budapesten a pasaréti plébániatemplomban Kultúraszervező tevékenysége kiemelkedő jelentőséggel bír. Ennek eredményeként számos nemzetközi csoportos kiállítás valósult meg az évek során, melyen híres mesterek és tanítványok közösen mutatták be alkotásaikat. Mindig elhivatottan igyekezett szoros kapcsolatokat kialakítani olyan nemzetközi képzőművészeti akadémiákkal, egyetemekkel, akik szellemiségükben, értékrendjükben Európa több ezer éves kultúrájával azonosulva, és ezt a felfogást mindmáig megőrizve, hittel gyarapítják kultúránkat. A művész mindemellett küldetésének tartotta a magyar organikus építészet kiválóságainak külföldi megismertetését, 2000-től kezdve Olaszországban kiállításokat szervezett Makovecz Imre műveinek bemutatására. Ezen kiállítások alkalmával rendszerint olasz és magyar művészek is kiegészítették a tárlatot alkotásaikkal.

A kiállítást a Kárpát-Haza Galéria rendezte.

Megnyílt Bekay Nagy Maya festőművész kiállítása

Megnyílt Bekay Nagy Maya festőművész kiállítása

Megnyílt Bekay Nagy Maya festőművész kiállítása

Közzététel: 2017. július 1.

Budapesti Székely Kör