Egy szörny markába kerültem...
Egy szörny markába kerültem, amely személytelenül gyűlöl, azért mert magyar vagyok, mert keresztény vagyok, mert pap vagyok
A kommunizmus áldozataira emlékeztek a Budapesti Székely Kör 2018. február 21-i estjén a budapesti Vármegye Galériában.
Váli Anna és Frigyesy Ágnes felvételeivel
Horváth Béla volt kisgazda országgyűlési képviselő, a Kommunizmus áldozatainak emléknapja beterjesztője a Parlamentben a tizenhét évvel ezelőtti nehézségekről szólt, a balliberális politikai erők ellenszelében kellett megalkotni és elfogadtatni a törvényt. Szintén tizenhét éve osztják ki az általa és Gyurkovics Tibor író által alapított „Hit pajzsa”-díjat egyházi személyeknek, idén február 24-én délelőtt a Szent Margit Gimnázium dísztermében.
A csömöri Gloria Victis-emlékhely
Menczer Erzsébet, a Szovjetunióban volt Magyar Politikai Rabok és Kényszermunkások Szervezete (SZORAKÉSZ) elnök-asszonya az egykori Gulág-rabok szenvedéssel teli életéről szólt, érintve saját szülei tragédiáját, akik kilenc keserű évet töltöttek Gulág-rabként kényszermunka-táborokban, édesanyját ennek következtében gyermekkorában elveszítette.
Mátyás Sándor, a csömöri Gloria Victis Alapítvány elnöke, a kommunizmus 100milliónyi áldozata emlékműve felépítésének körülményeiről szólt, valamint egy a kommunizmus áldozatainak emléknapjához fűződő pályázat eredményét hirdette ki és adta át az elismeréseket két fiatal díjazottnak.
Az érdeklődők megismerkedhettek Frigyesy Ágnes Az Úr csodásan működik és a Legyen meg a Te akaratod című, a kommunizmusban keresztény hitükért üldözött papi sorsokról szóló két kötetével, az utóbbiból részleteket olvasott fel Takács Bence előadóművész, a zuglói Jókai Mór Általános Iskola tanulói és Kémenes Örs. Köszönet szolgálatukért!
Rövid részlet a Legyen meg a Te akaratod című kötetből:
Hogyan tartóztatták le Harangozó Ferenc atyát az utcán és vitték a Gulágra kényszermunkára 9 évre?
A levélhordóm a másik szobában cigarettázott. Lisieux nővér elment, ő bejött. Az egész megjelenése különös volt, nem kézbesítőnek látszott. Megkérdeztem: - Maga új ember a postán, ugye?
- Igen, tegnap léptem be az állásomba - és máris elém tett egy szabályszerűen kitöltött postai szállítólevelet. - Főtisztelendő úrnak csomagja van Rómából, alighanem könyvek. Biztosan tetszik tudni, hogy minden külföldről jövő csomagot személyesen kell átvenni, de nem a főpostán, hanem a vasútállomás melletti postaépületben. Ne vegye rossz néven, de én még új ember vagyok, nem merek eltérni a szabálytól; meg aztán olyan szép idő van, főtisztelendő úrnak is elkél az a fél óra séta. Tessék jönni velem, de mindjárt, mert a csomagot csak 13 óráig adják ki.
- Igaza van! - mondottam. - Csak menjen előre, én utolérem. Azonnal vettem is a felöltőmet. A postás elment, én meg be akartam nézni egy pillanatra a beteg főnöknőhöz, akit már napok óta nem látogattam meg. A betegszobában Lisieux nővér ült a főnöknő ágya mellett. Egész komolyan rám nézett, és aggódva mondta: - Vicerektor úr, ne menjen el a postára! Én úgy félek, ennek a postásembernek nagyon gonosz tekintete van. Valami baj éri vicerektor urat.
Most hirtelen megéreztem én is a veszélyt. Lisieux kedves nővér szavai mintha szíven ütöttek volna. De nem akartam zavarodottságot, félelmet mutatni. Elütöttem a dolgot egy gesztussal, mondván, hogy rémeket lát. Ígértem a súlyosan szívbeteg főnöknőnek csokoládét, ami akkor ritkaság volt Magyarországon, és tettetett gondtalansággal búcsúztam is. A főnöknő még utánam kiáltott: - Aztán pontosan jöjjön meg egy órára! Ma nagyon jó ebéd van!
Azzal én elmentem. Útközben megvettem az ígért tábla csokoládét, és elindultam az állomás felé. Amikor a Kovács Szálló mellett be akartam fordulni a kis térre, amelyből az állomás felé vivő utca nyílik, oldalról egy sötét alakot pillantottam meg. Cigarettázott. Tipikus ÁVO-s patkány: bilgericsizmában, a kalapja mélyen a szemébe húzva. Tudtam, hogy engem figyel, de úgy tett, mintha észre sem vett volna. Máskor is figyeltek és kísértek engem ilyen alakok, de ma valami különös veszély „lógott” a levegőben. Lisieux nővér figyelmeztetésére kellett gondolnom. Meggyorsítottam lépteimet.
Át akartam menni a szálló előtti úttesten a Széll Kálmán utcába, amikor egy nagy fekete autó vágódott mellém. Ha félre nem ugrom, elüt. Már éppen rászóltam volna a sofőrre, amikor hátulról elkapott valaki. Hátra akartam fordulni, de abban a pillanatban ketten ugrottak ki az autóból. Az egyik ököllel állon ütött, többször egymás után. Az ütések elkábítottak. Már csak az autóban eszméltem föl. Az egyik oldalamon a bilgeri csizmás ült, a másik oldalon izmos, sötét fickó, aki leütött, szemben, a sofőr mellett egy kövér, holdképű, vizenyős szemű alak. Mindhárman felém tartották a pisztolycsövet. Egy darabig az állomás felé robogott az autó, majd egy keresztutcába kanyarodott, vissza a Szelestei úton a Király utca végén lévő Katonapolitikai Osztályra…
Éreztem, hogy egy szörny markába kerültem, amely személytelenül gyűlöl, azért mert magyar vagyok, mert keresztény vagyok, mert pap vagyok, mert egy másik világot hordok magamban, egy világot, amely az istenhiten és az emberszereteten alapul. Itt voltam pár száz méterre a szemináriumtól, az én csendes, tiszta szobámtól, és mégis olyan messze és olyan mélyen, mintha elsüllyedt volna velem a világ, az én világom.
A Budapesti Székely Kör estje a Nemzeti Együttműködési Alap
és Balog Zoltán miniszter egyedi támogatásával valósult meg
Kiegészítés rendezvényünkhöz:
Kedves Ágnes, Zsóka és Béla!
Felhívom szíves figyelmeteket a Nagyszüleim mesélték – családi történet a kommunista korszakból című pályázatunk munkáira:
http://gloriavictis.hu/hirek/63.html
Szeretettel kívánom a legjobbakat:
Mátyás Sándor
06-30-8587012
Közzététel: 2018. február 25.
