Erdélyi hagyományőrzők Budapesten

Frigyesy Ágnes két képkollázsával ©

A Budapesti Székely Kör, néhai Ferencz Vilmos kezdeményezésére a zetelaki Ezüsfenyő Néptáncegyüttes minden évben nyári anyaországi turnéja alkalmából meglátogatja Kiss István régiségkereskedőt Budapesten, aki támogatja az erdélyi tehetséges fiatalokat. Idén egy régi címeres zászlót adományozott Kovács Imrének, a néptánc-csoport vezetőjének, koreográfusnak.

Erdélyi hagyományőrzők Budapesten

A budapesti találkozón (2019. augusztus 8-án) a fiatalok látogatást tettek a Bodó Galéria és Aukciósházba a Falk Miksa utcában. Szokás szerint Bodó János, a Galéria vezetője megajándékozta a tánccsoport tagjait egy-egy iskolai évhez szükséges irodaszereket tartalmazó csomaggal. A fiatalok vers-szavalattal, népdalokkal köszöntötték az anyaországiakat... Hagyományok szerint a Budapesti Székely Kör elnöke és elnökségi tagja idén is részt vett a találkozón.

Az erdélyi fiatalok budapesti látogatásukat követően Pázmándon léptek fel...

Erdélyi hagyományőrzők Budapesten

A teljes turné programja:

2019. július 29: Miskolc, július 30: Tiszannana, július 31.: Vác, augusztus 1: Högyész, augusztus 2.: Tamási, Szakály, augusztus 3.: Nagyszokoly, Kisszékely, augusztus 4: Foktő, augusztus 5.: Balatonfenyves, augusztus 6: Bucsu, Bozsok, augusztus 7: Baracska, augusztus 8: Budapest, Pázmánd, augusztus 9: Lovasberény és augusztus 10: Kápolnásnyék.

Közzététel: 2019. augusztus 11.

Budapesti Székely Kör