A Remény dala

Frigyesy Ágnes villám-interjúja
Tihanyi Dániel énekes, dalszerzővel

Két napja kaptam egy kedves ajándékot: egy dalt, mely Mindannyiunknak szól! Tihanyi Dániel ifjú énekes, dalszerző a következőket írta hozzá: „Fogadd sok-sok szeretettel ezt a dalt, melyet a Magyar Nemzetnek írtam erőt adó s reményt keltő dalként! Jó kis dinamikus zene, autentikus motívumok és a végén lezárul felcsendül finom zongora hanggal a Himnusz első sora.”

Tihanyi Dániel énekes, dalszerző

A Remény dala itt meghallgatható:

A Remény dala mellé készítettünk egy villám-interjút, íme!

– Kedves Dani, mint korábban jelezted, a magyaroknak írtad ezt a dalt. Honnan e nagyívű ihletettség?

– Többek között a színházi előadásainknak is köszönhetőn, nagyon sokfelé jártam szerte Magyarországon. Így megcsodálhattam, hogy mily gyönyörű hely a Kárpát-medence. Hálás vagyok, hogy ide születtem, itt élhetek, fejlődhetek, tapasztalhatok és bontakozhatok ki. Szeretettel gondolok a Hazámra, éppen ezért, tekintettel a jelenlegi helyzetre, szerettem volna alkotni egy olyan dalt, amely nem csak a járványidőszakban, hanem a mindennapjainkban is erőt, hitet és reményt adhat majd sokak számára.

– Meglepő, hogy ilyen fiatalon kiemelten fontosnak tartod az egymás szeretetét, védelmét, a dalban is visszatérő refrén ez...

– A természet rendje az összetartozás.  Ahogy a napraforgónak jó követni a Napot, úgy nekünk, embereknek is az lenne jó, ha az egymásban rejtőző, vagy mutatkozó szeretetre kölcsönösen odafigyelnénk türelemmel, alázattal és jósággal. Hiszem, hogy egymást nem legyőzni kell, hanem meggyőzni, hogy szeretni, hinni s bízni igenis „menő” dolog és értékes életre szóló érvényes jegy. Bízom benne, hogy ha tiszteljük s megbecsüljük egymást, a környezetünket és a benne élőket, megerősödnek a kapcsolataink is. Tiszta szívemből kívánom minden magyar testvéremnek, hogy soha ne adjuk fel, bármi is törne ránk!

Tihanyi Dániel énekes, dalszerző

– Még oly fiatal vagy, mit tudhatunk Rólad?

– A komáromi Magyarock Dalszínházban dolgozom 2008 óta, mint énekes-színész. Itt számos musicalben volt, s van részem szerepelni. Kisbéren nevelkedtem, jelenleg Ráckevén élek, de mindkét várost különösen szeretem!

A színház és a zenélés mellett saját dalok zeneszerzésével foglalkozom. Pár saját szerzeményem szintén megtalálható a videómegosztó csatornákon, többek közt a Zengjen az ének című dal, melyet tavaly karácsonyra írtam mindenki számára.

Az egyik kedvenc élményem, mikor megszületik egy dal és ahhoz tartozó videóklip. Jó végigvenni minden elemét, ahogy szépen kibontakozik egészen az ihlettől kezdve. Mindig csodaként élem meg a dalszerzés ajándékát.

– SZÜKSÉGÜNK VAN RÁD - reményteli cím…

– Már az is tudatos, hogy csupa nagy betűvel írtam a címet. Hiszen, ha „csakis" arról szólna, hogy szükségünk van Istenre, akkor elég lenne csupán a „Rád” szót nagybetűvel kezdeni. De ez a dal pontosan arról szól, hogy szükségünk van egymásra, rád, rám s mindenkire külön-külön, hogy együtt, számtalan különböző úton járva, de emberségesen, s  isteni bizalommal, hittel lelkünkben éljünk és cselekedjünk, minden apró rezdülésünkben. Szükségünk van Istenre, a testvériségre, Mindannyiunkra! Hálás szeretettel tiszteljük és szeressük az életet, természetet, szüleinket s egymást! Így nyomatékosítva: SZÜKSÉGÜNK VAN RÁD! 

Frigyesy Ágnes

Fotó: Engyel Gábor

Közzététel: 2020. május 16.

A videók külön is megtekinthetők az Ajánlott videóink között

Budapesti Székely Kör