Csillag született

László Attila beszélgetős-zenés estje
Frigyesy Ágnes és Váli Anna 6 képkollázsával

László Attila erdélyi énekes volt a Budapesti Székely Kör vendége 2021. szeptember 15-én. A beszélgető-zenés esten László Attilával, a 10 éve felfedezett Csillag születik tehetségkutató verseny győztesével Frigyesy Ágnes, Szalézi Szent Ferenc-díjas újságíró, fotóriporter, a Budapesti Székely Kör elnöke beszélgetett, miközben Attila egy-egy dallal örvendeztette meg hallgatóságát.

László Attila beszélgetős-zenés estje

Az ifjú művészt 14 éves korában ismerhettük meg, aki mára felnőtt férfivá érett. A kézdivásárhelyi fiú 2011 tavaszán tűnt fel a tehetségkutató versenyen a televízió képernyőjén, amikor mindössze 14 éves volt. A zsűri és a közönség hamar megszerette a szerény, ám igen tehetséges fiút. A verseny során igazi „klasszikusokat” énekelt, többek között Máté Péter Most élsz!, Demjén Ferenc Várj, míg felkel majd a Nap, a Bergendy-együttes a Mindig ugyanúgy és Charlie: a Könnyű álmot hozzon az éj című dalát. De előadta a Rómeó és Júlia című musical slágerét, a Lehetsz királyt is. Júniusban végül a közönség szavazatainak segítségével megnyerte a tehetségkutató versenyt.

László Attila beszélgetős-zenés estje

2012-ben jelent meg a tehetségkutató verseny nyereményének részeként az első albuma. Ugyanebben az évben kapta meg a magyar állampolgárságot és szüleivel Erdélyből Magyarországra költözött. A középiskolát már itt fejezte be.

Az elmúlt évek alatt sokat turnézott. Tengeren túl élő magyarok meghívására járt Amerikában és Ausztráliában, de a szülőföldjét, Erdélyt is megörvendeztette egy turnéval, ahol egyetlen zongorával állt színpadra. Közben folyamatosan fejlesztette magát zeneileg és az angoltanárától is sok segítséget kap a mai napig. A feldolgozások mellett immár saját dalokat is énekel, miközben több klipje készült, például a Van remény. A mostani időszak sajnos nem kedvez az előadóknak (sem), de László Attila szerencsére alkalmazkodni tudott a helyzethez. Online koncerteket ad, most már nem is egyedül, hanem saját zenekarával. Rajongóival aktív kapcsolatot tart fenn.

László Attila beszélgetős-zenés estje

A most 25 éves kézdivásárhelyi énekes tehetsége, szerénysége és elhivatottsága felnőttként is töretlen, célja továbbra is az éneklés, menedzsere nincs, de ez tudatos döntése. Célja pedig az öröm és az értékteremtés, ezt több interjúban is hangsúlyozta.

A Budapesti Székely Kör nagysikerű estjének végén Attila dedikálta megjelent albumát.

László Attila beszélgetős-zenés estje

László Attila beszélgetős-zenés estje

László Attila beszélgetős-zenés estje

Közzététel: 2021. szeptember 18.

Budapesti Székely Kör