Pálosok nyomában a Pilis-hegységben
Frigyesy Ágnes felvételeivel
A Budapesti Székely Kör 2021 évi első honismereti kirándulása Piliszentkereszt, Dobogókő, Pilisszentiván településekre vezetett május 12-én, a Pilis-hegységbe. Délelőtt megtekintettük az egyetlen magyar szerzetesrend, a pálosok templomát Piliszentkereszten, majd Dobogókőre, a magyarok szent hegyére zarándokoltunk. Délután a piliszentiváni JóKenyér Üzemben megkóstoltuk a 2020-as Év díjnyertes diabetikus tortáját és találkoztunk annak készítőjével, Ludwig Klára asszonnyal, aki egyben az üzem vezetője is.
A helyi plébános, Szalay Zoltán atya munkatársa nyitotta ki nekünk a templomot. A terület a pálosok tulajdona volt, akik a települést Szentkeresztnek nevezték el, amely az idők során a Pilis közelsége miatt Pilisszentkereszt lett. A ma is látható egyhajós barokk stílusú templom, amit megtekintettünk a pálos atyák vezetésével 1766-ra épült fel, és a Szent Kereszt titulust kapta. 22 méter magas tornya csak 1803-ra készült el. A templom műemlék jellegű (Műemléki törzsszám 7192). 1766-ban a budai pálos prior áldotta meg. Tornyát 1803-ban kapta. A főoltár a megfeszített Krisztussal 1774-ből, a két mellékoltár és a szószék az 1770-es évek végéről való. Mindhárom értékes, copf stílusban készült. Szép a keresztelőkút is, mely szintén a XVIII. században készült. A szentély félköríves záródású, P. Kákonyi Asztrik falfestménye dísziti. 1995-ben történt a templom belső restaurálása. Ekkor a templom szentélyében két, az 1700-as évek végéről való szekkó festményt találtak. Az értékes faberendezések restaurálása 1995 közepétől folyamatos. Az értékes szószék restaurálása 1997-ben megtörtént. A keresztút képei szintén P. Kákonyi Asztrik művei. Az 1980-as években készült plébánia, valamint a templommal szemben lévő kántorház egyházi tulajdon.
A település határában található a XI. századi királyi vadászkastély, amelyet III. Béla király az általa 1184. május 27-én alapított pilisi ciszterci apátságnakadott. Gerecze Péter kezdte meg a romok feltárását 1913-ban, majd az 1960-as, 1970-es években Gerevich László tárta fel az apátság maradványait teljes egészében. Ebben a monostorban temették el II. Endre király 1213. szeptember 28-án meggyilkolt feleségét, Gertrudis királynét. A tragédiát Katona József Bánk bán című drámájában dolgozta fel. A templom és a hozzá tartozó kolostor a tatárjárás és törökdúlás idején megsemmisült.
Dobogókő, a Visegrádi hegység legmagasabb pontja 700 méter magasan elkápráztatta a kirándulás résztvevőit. Nem véletlenül nevezte Prohászka Ottokár egyik elmélkedésében „magyar szent hegynek” a Pilist. Már történelmünk kezdetén a pogány magyarok áldozatbemutató helye volt; a kereszténység elterjedésével az engesztelés hegye lett. Itt hunyt el Boldog Özséb, a pálosok alapítója. Fentről a Visegrádi-hegység, a Budai-hegység, a Pilisvörösvári-medence, de még a Gerecse vonulatai is kiválóan látszanak megfelelő időjárási körülmények között. Ebédünket Báró Eötvös Loránd menedékház éttermének teraszán fogyasztottuk el a természet lágy ölén.
Délután látogatást tettünk a piliszentiváni JóKenyér üzemben, üzletben, ahol megkóstoltuk a 2020. év díjnyertes diabetikus tortáját. Találkoztunk a torta készítőjével, Ludwig Klára alapító-vezetővel, aki éveket töltött Németországban s a JóKenyér üzlet-hálózat vezetője így vall hivatásáról:
– A Jókenyér márkanévben hitvallásom lényege is megtalálható: ahhoz, hogy valaki testileg és lelkileg boldog lehessen, elengedhetetlen az egészséges táplálkozás, táplálkozásunk egyik alappillére pedig a kenyér. Mindaz, ami a kenyérhez kell, a természet ajándéka: gabonák, víz, só, élesztő, és a pék, aki a szaktudását adja. Fontos, hogy a magas minőség mellett mindenki számára elérhetőek legyenek a termékek, így válhat lehetségessé, hogy minél többen fogyasszanak teljes értékű kenyeret nap, mint nap.
A pilisszentiváni JóKenyér üzem látogatása alkalmával találkoztunk a zetelaki származású Csíki Attila, üzletfejlesztési vezetővel, aki előkészítette nekünk a piliszentiváni találkozót.
Fehér barátok hagyatéka – Pálosok a Pilisben
Pázmány Péter: „Et tu Hungaria, mi dulcis patria, cum Paulinis crescis, et cum itidem decrescis.”
Te is, Magyarország, édes hazám, a pálosokkal fogsz növekedni és ugyanazokkal fogsz hanyatlani.
A Pilisben a legtöbb középkori kolostor a Magyar Pálos Rendé volt, a szervezet alapítása is ehhez a helyszínhez kötődik. Több kolostor romjai ma is fellelhetőek, a pilisi erdők szerves részévé váltak. Kiemelkedik közülük a rend legelső központja, melynek maradványai ma is sok látogatót vonzanak Kesztölc-Klastrompusztára. A rend székhelyét később Budaszentlőrincre helyezte át, amely mára Budapest közigazgatási területén belül található, közvetlenül a Pilisi Parkerdő Zrt. Budapesti Erdészetének szomszédságában. Az erdőgazdaság és a rend közötti kapcsolat több éves múltra tekint vissza, az erdészek az emlékhelyek fenntartásával és új látványosságok - mint például a Boldog Özséb-kilátó - létrehozásával gondozzák a történelmi és egyházi múltat a Pilis hegyei között.
A Pálos rend – az egyetlen magyar alapítású szerzetesközösség – történetéről és kialakulásáról részletesen beszámol Gyöngyössy Gergely pálos rendfőnök 1520 körül összeállított okleveles adatgyűjtése, ill. az 1530 táján írt „Vitae Fratrum” = A [szerzetestestvérek élete című kéziratos rendtörténete. Ezt teszi teljessé Egger er András ugyancsak pálos szerzetes 1663-ban nyomtatásban is megjelent írása. Ebből megtudjuk, hogy a mohácsi vészig (1526) csak a Pilisben nyolc pálos kolostor alapítása követte az Özséb által életre hívott klastrompusztai anyaházat. Ezek a következők: a pilisszentléleki, esztergomi, barátkúti (Esztergom), pilismaróti, dömösi, visegrádi, kékesi (Pilisszentlászló) és a (volt) Liszenko-telepi rendház. Ma nincs annyi pilisi turistaház, mint amennyi kolostort épített a hajdani remetékből alakított szerzetesrend ugyanitt.
A Pálos szerzetesközösség gyors fejlődésnek indult. 1308-ban V. Kelemen pápától megkapta Szent Ágoston reguláját = szerzetesi életszabályok összessége, s ezzel megtörtént hivatalos elismerésük is. XXII. János pápa 1328-ban különféle kiváltságokkal ruházza fel a rendet. Ekkor már Szlavóniában, Dalmáciában és Isztriában is épülnek monostoraik. Rövidesen megtelepszenek Palesztinában, felveszik a kapcsolatot a németalföldi remetékkel, akik szintén átveszik a magyar pálosok szabályzatát.
Végleges pápai jóváhagyásuk XI. Gergely nevéhez fűződik, aki 1371-ben a Szentszék védelme alá helyezte a rend összes monostorát, s megerősítette az ágostoni regula használatát.
A XV. században először a portugál, a spanyol, az itáliai és a francia remeték kérték, hogy a pálosokhoz csatlakozhassanak. Ezt követően újabb monostoralapításokról tudunk Ausztriában, Dalmáciában, Isztriában, sőt Rómában is. Talán egyszer, boldogabb és tehetősebb időket megérve, a klastrompusztai rommező omladékai alatt megtalálja az ásó Warsányi István pálos szerzetesköltő kőbe vésett, időmértékes versét e szép virágba borulásról:
„Egykor az úttalan pusztáknak útjait járva
Nagy hegyek alján kis kunyhókban laktak atyáink,
S barlangok rejtették őket el a világtól.
Boldog Özséb, ez a szent ember, remete, pap emelte
Itt a Keresztnek tiszteletére ezt a monostort.
Jöttek is ide hozzá a testvérek seregestől,
S elhagyva a magányt, kezdtek közös életet élni.
Innen terjedt szét a világra Remete Szent Pál Rendje,
Amelynek hófehér a ruhája s a lelke.
Nagy folyamok is ilyen kicsi forrásból fakadoznak”.
A fehér kámzsás, hallgatag barátok szorgalmas emberek voltak. Egyrészük szőlő- és gyümölcstermesztéssel foglalkozott. Iparosaik között számos kiváló csizmadiát, építőmestert, kovácsot, kőfaragót, szabót, szűcsöt, sőt ólomcsöves vízvezetékszerelőt is találunk. Más részük betűfestésben, festészetben, kódexírásban, könyvkötésben illetve másolásban, orgonaépítésben és szobrászatban jeleskedett. Fennmaradt művészi fafaragásaik Európa-szerte ismertek és híresek. Nincs középkorvégi magyar iparfejlődés, tudomány és művészet a pálosok nélkül!
A magyar művelődéstörténet jeles személyeket köszönhet a pálosoknak. Feltétlenül meg kell említenünk - legkevésbé sem a teljesség igényével - Szombathelyi Tamás generális perjelt, az első latinul fogalmazó magyar írót; Csanádi Albert költőt, aki a humanisták által kedvelt veretes latin verselés első jelentős magyar művelője; Gyöngyösi Gergelyt - kora legnagyobb hatású pálos egyéniségét -, rendtörténet-írót és a szerzetesközösség belső újjászervezőjét; a három részre szakadt Magyarország politikai és szellemi vezetőjét: Martinuzzi (Fráter) Györgyöt, aki 1537-ben pálos misekönyvet, 1540-ben pedig zsolozsmáskönyvet adott ki.
E híres pálosok legnagyobbika kétségtelenül gróf Bátkori László. Ő a budai Hárshegyi- vagy Báthori barlangban az 1400-as évek derekán 20 esztendei munkával elsőként fordította magyarra a teljes Bibliát. Műve Mátyás király híres Corvinái között kapott megtisztelő helyet, majd osztozott legtöbbjük sorsában: a sajnálatos elkallódásban. Báthori László egyébként az orvostudományokban is járatos volt. Az erdélyi Reményik Sándor versben is megörökítette személyét és életművét.
Mohács után (1526) – amely óriási csapást mért a Pálos rendre is – csak a lengyel és portugál rendtartományok maradtak épen. A történelmi források szerint a törökök a pálosok százait gyilkolták meg, vagy hurcolták rabságba; soha többé nem pótolható könyv- és levéltárakat semmisítettek meg, s lerombolták a budaszentlőrinci pálos főmonostort is, ahol a rend virágkorában 600(!) szerzetes élt és dolgozott.
A rendet 1786-ban feloszlatta II. József. A XIX. század közepétől azonban ismét szabadon működhettek, de magyarországi - sajnos nem végleges - visszatelepülésük csak 1934-ben valósulhatott meg.
Régiónkat érintő rendtörténeti érdekesség, hogy közben Simor János hercegprímás 1867-ben, Vaszary Kolos prímásutódja pedig 1903-1906 között Bajót-Péliföldszentkereszten kísérletet tett a pálosok visszahonosítására, ám a (ruhaszínük után) fehér barátok nem tudtak e kedves búcsújáróhelyen gyökeret ereszteni.
A magyarországi szerzetesrendek 1950. évi eltörlése természetesen őket sem kímélte. A szétszóratás után börtön, nyugati emigráció vagy kétkezi munka lett legtöbbjük „jutalma”. A lassan lazuló diktatúra végefelé nagyobb részük egyházmegyei szolgálatba kerülve, ha nem is mint szerzetes, de lelkipásztorként működhetett. 1988. óta ismét tudunk magyar földi pálosokról. A tartományfőnöki hivatal Pécsett talált otthonra. Ezenkívül a budai Sziklakápolnában, Márianosztrán és Petőfiszállás-Szentkúton (Pálosszentkúton) élnek pálosok. Visszatérésük illetve itthoni megmaradásuk remélhetőleg végleges.
Nemzetünk jól ismert balsorsát láthatjuk abban is, hogy ennek az ízig-vérig magyar szerzetesrendnek a súlypontja Lengyelország területére tevődött át. Ma nem Klastrompuszta, nem az ezt követő Budaszentlőrinc, nem is Pécs, hanem a lengyel Czestochowa a pálosok fellegvára. Csehországon, Szlovákián kívül Portugáliában, Amerikában, sőt legújabban Ausztráliában is van tudomásunk működésükről. A rendtagok mind a mai napig erdős-hegyes tájakon, de legalább is ezek közelében - élnek, csorbítatlanul megőrizve pilisi-jakabhegyi remete-elődeik ősi ragaszkodását ahhoz a csendhez és külső-belső békességhez, amelyet egyedül csak az erdő adhat.
Korunk minden gyalázatossága ellenére nem örvendetes és reményt keltő ez az újabb virágba borulás?! A lokálpatrióta jogos büszkeségével állíthatjuk: ez az ismét fejlődésnek induló s immár világszerte jelenlévő szerzetesrend ízig-vérig magyar-, sőt esztergomi gyökérből sarjad!
Esztergom, 2006. nov. 16.
Források:
Dobay Pál erdőfőtanácsos: Pálosok a Pilisben és a Pilisből.
A Pálos rend születése és elterjedése (2006)
Boldog Özsébről
Született: Esztergom, 1200 körül (November 13.)
Elhunyt: Pilisszentkereszt, 1270. január 20.
Boldog Özséb-festmény Márianosztrán
Nevéhez fűződik a magyar eredetű szerzetesrend. a pálosok alapítása és megszervezése, amely mind vallási, mind művelődésügyi téren igen jelentős szerepet játszott nemcsak Hazánk, hanem a szomszédos népek kultúrájának történetében is.
Az egykori esztergomi kanonok lelkét és szándékát - mint minden szentét - a szenvedések érlelték meg. A tatárjárás idején a válságból kivezető utat az egyéni példaadásban, az engesztelésben, a szeretetben és Krisztus keresztjének különös tiszteletében jelölte meg.
Esztergomban, Magyarország akkori fővárosában született 1200 körül. Szülei gondos nevelésben részesítették, s az 1028-ban Szent István által alapított káptalani iskolába járatták. Életrajzírója szerény, hallgatag, komoly fiúnak jellemzi. Hosszú imák, sok böjt, elmélkedések érlelték hivatását. Szembetűnő vonása volt a magány szeretete, akkor érezte jól magát, ha félrevonulva elmerülhetett tanulmányaiban. Pap lett. ,,Minden nap mély áhítattal mutatta be a szentmisét, ami akkor ritka és szokatlan dolog volt.'' Gyöngyösi Gergely írja róla: Olyan filozófiát tanított, amely nem az emberek, hanem Isten tetszését vívta ki. Az esztergomi főkáptalan tagjai közé iktatta. A papi zsolozsmát, a szentmise bemutatását annyi áhítattal végezte, hogy mély benyomást tett mindenkire, aki csak látta.
Jövedelmét a szegényeknek osztotta szét, olvasásnak, tanulásnak, írásnak szentelte magát. Följegyezték róla, hogy ,,egyetlen percet sem hagyott kihasználatlanul'': könyveket írt. Sajnos, a tatárjárás vagy későbbi századok pusztításai ezeknek még a címét is elsodorták. Csak sejtjük, hogy egyházjogi munkákat írhatott, így pl. az akkor fölkapott Gratianus Dekrétumainak magyarázatát,,,mivel a kánonjog tudományában kiválóan járatos volt''.
Vágyódott a pilisi erdők vadonába, de tervének keresztülvitelét az országra zúduló tatár betörés késleltette. Akkoriban sok remete élt Esztergom környékén, a pilisi hegyekben. Amikor bent jártak a városban, hogy készítményeiket eladják, és azok árából szükségleteikről gondoskodjanak, rendszerint Özséb vendégszerető házát is fölkeresték. A velük való beszélgetés Isten ösztökéje lehetett, ami a magány felé hajtotta.
A tatár pusztítás a fiatal kanonok lelkében komoly szemléletváltozást okozhatott, s még inkább a remeteség felé hajlíthatta. De négy évig még segítenie kellett a rábízottakat testi és lelki felépülésükben. Az óhajtott magányba az út a szenvedések keresztútján át vezetett.
Feladatának a kor sötét történelmi és erkölcsi viszonyai között a lelki élet megújítását tekintette. Örömmel és elismeréssel szemlélte az Esztergomban máris megtelepedett, nemrég alakult két kolduló rend, a domonkosok és ferencesek munkáját, de nem csatlakozott hozzájuk. Úgy érezte, hogy kortársainak még több kell: példaadás az engesztelésre és vezeklésre. Kortársai lelkéhez csak úgy férkőzhet hozzá, ha saját élete föláldozásával utat és irányt mutat. Nem bírálgatta mások fölfogását, csak várt türelemmel, míg Isten kegyelme és az idő meghozza számukra is a megfelelő belátást. Miután négy éven át kivette részét az újjáépítésből, lemondott a kanonokságról, javait szétosztotta a rászorulók között, és Vancsai István érsek engedélyével 1246-ban Szántó közelében a sziklás rengetegbe vonult. Már megtanulta, hogy mi a mulandó, mi a maradandó érték, hiszen hamuvá és porrá vált minden nagyszerű alkotás, amelyet a keresztény áldozatkészség hazánkban létrehozott. Azért választotta a remeteéletet, hogy az ima, böjt és engesztelés által esdjen kegyelmet mostoha sorsú nemzetének. Ezzel érseke kívánságát is teljesítette, aki imádságába ajánlotta megyéjét és az országot.
A pilisi remete első ténykedése az volt, hogy hármas barlangja alatt, a forrás mellé letűzte a szent keresztet. Ma is ott áll az utódja, talán ugyanazon a helyen, az útszélen: esőmosta, vaskorpuszos, egyszerű feszület. In Cruce salus, 'keresztben az üdvösség': ez volt a jelszava és meggyőződése. Ezért szentelte később az egyesült remeték templomát a szent kereszt tiszteletére. Ezért hívják középkori oklevelek évszázadokon át, még Mátyás korában is intézményét ,,a szent kereszt testvéreinek''. Minden középkori és későbbi pálos templomban a főoltáron kívül a legszebb oltárt mindig a szent kereszt tiszteletére szentelték. Az ő nyomán szaporodtak el mindenütt a keresztek a Pilisben az utak mentén, házak előtt, erdőmélyen.
Személye a realitás talaján áll, nem szövik át a legendák aranyszálai. Egy alkalommal mégis csodálatos látomásban részesült, amely döntő volt további életútjára. Egy éjjel, ima közben az erdő mélyén sok apró lángot pillantott meg. A lángocskák egymás felé tartottak, s végül tüzes fénynyalábbá olvadtak össze. Úgy érezte, hogy ez a különös tünemény égi jel, figyelmeztetés, hogy egyesítse a szétszórtan élő remetéket. Belátta, hogy ő egyedül kevés, önmagában semmi, szükséges az összefogás.
1250-ben Pilisszántó közelében, a kesztölci völgy fölötti kis magaslaton, ahol hármas teraszt képeztek ki, délről kisebb templomot építettek a szent kereszt megtalálásának emlékére. A csúcsíves templomhoz észak felől négyszögletes monostor csatlakozott a társas remeték számára, magas fallal körülvéve. Özséb azután sorra járta az országban a nagyobb remetetelepeket. Először a Pécs melletti Szent Jakab-hegyi remetékhez megy, akik már 1225-től közös életet éltek. Elkéri szabályukat, egyesíti a két monostort, és társai őt választják meg első tartományfőnökké. Rómába megy társaival, hogy a szerzetalapításhoz a Szentszék jóváhagyását és megerősítését megszerezze. Sikerül megnyernie Aquinói Szent Tamás pártfogását IV. Orbán pápánál. Az jóváhagyja a rendet, de nem engedi meg, hogy átvegyék Szent Ágoston rendi szabályait, mert a szükséges anyagi feltételek még nem voltak biztosítva. Egyelőre Pál veszprémi püspököt bízta meg az ideiglenes szabályok megszerkesztésével.
Huszonnégy évet töltött Özséb a Pilisben, húsz éven át szervezte, irányította, kormányozta rendjét. Remete Szent Pál oltalma alá helyezte, mert mint első remete ő volt ennek az életformának az elindítója. Szerénységében mintegy el akarta hárítani magáról a rendalapítónak kijáró tiszteletet, és Remete Szent Pál palástja alá rejtőzött. De amint láttuk, a rendalapítás teljesen az ő érdeme. Az 1256. évi esztergomi zsinaton mint tartományfőnök vett részt. A zsinati jegyzőkönyvet is aláírta: ,,Eusebius prior prov. Ord. S. Pauli Primi Eremitae'' (Özséb, Első Remete Szent Pál rendjének provinciális perjele). Ebből a hivatalos elnevezésből rövidült le a rend népies neve: pálosok.
Prohászka Ottokár szép elmélkedésben emlékezett meg a Pilisről mint magyar ,,szent hegyről''. Már történelmünk kezdetén a pogány magyarok áldozatbemutató helye volt; a kereszténység elterjedésével az engesztelés hegye lett. A XII. század végén ciszterci apátság volt itt francia szerzetesekkel, akik zsolozsmáztak és földművelésre tanították a lakosságot. Az 1250-ben alapított Pilisszentkereszt után IV. Béla király átadta a pálosoknak pilisi vadászlakát a Szentlélek tiszteletére (Pilisszentlélek, 1263), a század végén pedig az utolsó Árpád-házi király, III. Endre a Kékes fölötti Pilisszentlászlón alapított pálos rendházat (1290). Mindezek a török pusztításig álltak fenn.
A majdnem 150 éves török megszállás a Pilis összes történeti emlékeit eltüntette; a Szent Kereszt-monostor helye is bizonytalan volt. Először a jelenlegi Pilisszentkereszten lévő cisztercita apátság romjait gondolták annak. Méry István régész az 1960-as években Pilisszántótól kb. 6 km-re nyugatra, a kesztölci völgyben föltárta egy 26 m hosszú, 8 m széles csúcsíves templom alapfalait, a hozzá csatlakozó monostor falaival együtt. Ezt egy 1393-ból származó oklevél alapján sikerült azonosítani az ősi szentkereszti monostorral.
Özséb 1270. január 20-án halt meg Pilisszentkereszten.Közzététel: 2021. május 21.
