Tőkés-díjat kapott Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke

Frigyesy Ágnes képriportjával

Idén XXVIII. alkalommal Lezsák Sándornak ítélték oda a nívós Tőkés-díjat 2022. szeptember 18-án a kisvárdai református templomban.

Tőkés-díjat kapott Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke

A díjátadó ünnepség előtt Nt. Szilágyi Balázs, a szatmárnémeti Láncos templom lelkésze hirdette Isten igéjét, majd Bíró Zoltán irodalomtörténész, a Magyar Demokrata Fórum első elnöke méltatta az idei díjazottat: LEZSÁK SÁNDOR, József Attila-díjas magyar költő, író, tanár, politikus, az Országgyűlés alelnökének életútját... A díjat Lengyel Szabolcs, a Tőkés László Alapítvány kuratóriumának elnöke adta át a kitüntetettnek, majd Lezsák Sándor köszönő gondolatai hangzottak el az ünnepi eseményen.

Nem mindennapi pillanat volt a két rendszerváltó férfi: Tőkés László és Lezsák Sándor találkozása, hisz mindketten a kommunista diktatúra ellen szegültek, s a rendszerváltozás vezetőivé váltak: míg Tőkés László Erdélyben, Lezsák Sándor az anyaországban az Alföld közepén.

Tőkés-díjat kapott Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke

A Tőkés László Alapítvány megalakulásától kezdve – a nyilvánosság erejével – védelmet szeretett volna biztosítani Tőkés Lászlónak. 1989. december 12-én este szabadtéri Ökumenikus Istentiszteletet szerveztek a kopjafa környékén, ahol mintegy háromszázan vettek részt. Tervük szerint virrasztani akartak, de a -14-15 C fokos hideg, a templomok fűthetetlensége ebben megakadályozta őket és az istentisztelet végén hazatértek.

1990. február 12-én látogatott először Kisvárdára Tőkés László. Akkor kérték meg, hogy az általuk már létrehozott alapítványhoz adja a nevét. Az alapítvány azóta is működik. Minden évben a kuratórium döntése alapján az egyéni díjat odaítélik egy jeles közéleti személyiségnek.

Tőkés-díjat kapott Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke

A Tőkés László Alapítvány 32 éves fennállásának működése alkalmából álljanak itt a Tőkés-díjasok a teljesség igénye nélkül: Gelu Pateanu, Ágoston András, Sára Sándor, Duray Miklós, Benkő Samu, Szörényi Levente, Kallós Zoltán, Tempfli József, Nemeskürty István, Orbán Viktor, postumusz Tonk Sándor, Vári-Fábián László, Erdélyi Géza, Kiss Tamás, Szabó Magda, Bánffy György, Koncsol László, Makovecz Imre, Papp Lajos, Balog Zoltán, Bagdy Emőke és Dévai Nagy Kamilla.

Közzététel: 2022. szeptember 21.

Budapesti Székely Kör