Tüntetés és szimpátiatüntetés a székely autonómiáért Marosvásárhelyen, Budapesten és a világban

Józan becslések szerint is több mint húszezren tüntettek Marosvásárhelyen a Székely Vértanúk emlékműve előtt

Szimpátiatüntetés a székelyekértMárcius 10-ét, a székely vértanúk kivégzésének évfordulóját a Székely Nemzeti Tanács a Székely Szabadság Napjának nyilvánította. A délután öt órára hirdetett rendezvényre szerte az országból, de Magyarországról is érkeztek, hogy szolidaritásukat fejezzék ki a székely autonómiaigénnyel. A tüntetők zászlókkal, esernyőkkel és a településeik neveivel feliratozott táblákkal érkeztek. Az esemény a himnusz elmondásával kezdődött.

Felszólalt a katalán Mark Gafarotti, felolvasták Dél-Tirol kormányzójának, Luis Durnwaldernek, Euzko Alderdinek, a Baszk Nemzeti Párt elnökének és Berényi Józsefnek, a szlovákiai Magyar Közösség Pártja elnökének a levelét. Beszédet mondott Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke, aki szerint Székelyföld autonómiája nem más, mint a székely nép törvények által szavatolt szabadsága.

Többezren gyűltek össze vasárnap délután Budapesten, a román nagykövetség épülete előtt a Székelyföldért Társaság által szervezett, a székely autonómiatörekvéseket támogató tüntetésen.  

Szimpátiatüntetés a székelyekértA székely szabadság napján több európai és amerikai nagyvárosban egy időben, magyar idő szerint délután négy órakor tartott rendezvény harangszóval, majd a Székely himnusszal vette kezdetét.

Az MTI-hez eljuttatott közlés szerint a svájci magyarság tagjai közül - a marosvásárhelyi nagygyűléssel egy időben - 350-en gyűltek össze a zürichi Bürkliplatzon, hogy egyetértésüket és támogatásukat fejezzék ki Székelyföld önrendelkezésének érvényesítéséért vívott harcában. A résztvevők székely zászlókat lobogtattak, továbbá magyar, német és román feliratú transzparensekkel vonultak fel.

A rendezvényen - amelyen a székely himnuszt is elénekelték - Antal Béla nyugdíjas evangélikus lelkész osztotta meg gondolatait szülőföldjének gondjairól. A résztvevők közül 180-an aláírták a Székely Nemzeti Tanács beadványát, amelyet Románia kormányához intéztek. A vasárnapi marosvásárhelyi demonstrációval párhuzamosan Európa és Amerika számos nagyvárosában, így Budapesten is volt szimpátiatüntetés Székelyföld autonómiájáért. A tüntetések alatt az európai városok szervezői telefonos körkapcsolásban is üdvözölték egymást - olvasható a zürichi közleményben.

A Hunnia Baráti Kör szervezésben tartott demonstráción a vártnál jóval többen, mintegy 250-en vettek részt - tájékoztatta telefonon az MTI-t Hahn-Seidl Alida, a németországi magyar civil szervezet tagja, a tüntetés egyik szervezője. A demonstrálók közül mintegy hatvanan székely zászlót, többen pedig táblákat tartottak a magasba, amelyeken például az volt olvasható angol nyelven, hogy "Önrendelkezést Székelyföldnek!" - mondta a szervező.

A székely szabadság napján megrendezett marosvásárhelyi megmozdulással egy időben több helyen felolvasták a Székely Nemzeti Tanács követeléseit tartalmazó petíciót, amelyet a demonstráció résztvevői aláírtak. A petíciót a tüntetés végén Münchenben például bedobták a román főkonzulátus postaládájába. A járókelők között az autonómia ügyét német nyelven ismertető szórólapokat osztottak szét - mondta Hahn-Seidl Alida.

Szimpátiatüntetés a székelyekért

Szimpátiatüntetés a székelyekért

Szimpátiatüntetés a székelyekért

Szimpátiatüntetés a székelyekért

Szimpátiatüntetés a székelyekért

Szimpátiatüntetés a székelyekért

Szimpátiatüntetés a székelyekért

Szimpátiatüntetés a székelyekért

Szimpátiatüntetés a székelységért

Szimpátiatüntetés a székelységért

Szimpátiatüntetés a székelységért

Szimpátiatüntetés a székelységért

Szimpátiatüntetés a székelységért

Szimpátiatüntetés a székelységért

Szimpátiatüntetés a székelységért

Szimpátiatüntetés a székelységért

Szimpátiatüntetés a székelységért

Szimpátiatüntetés a székelységért

Szimpátiatüntetés a székelységért

Forrás: erdely.ma/MTI

Frigyesy Ágnes képriportjával
A felvételek a budapesti szimpátiatüntetésen készültek

Közzététel: 2013. március 11.

Budapesti Székely Kör