Magyar művész készítette Ferenc pápa misekönyvének borítóját, mely II. János Pál pápa idejében készült

Kedves Olvasóink, ismét büszkék lehetünk egy magyar művészünkre, aki velem egyidős lehetne, de aki 4 éve sajnos már elhunyt! Ferenc pápa, mint ahogy II. János Pál pápa is Ozsvári Csaba magyar művész által készített misekönyvborítót használta/használja imádkozásai alkalmával! Csodás, nem?

Ozsvári Csabával - Isten kegyelméből - készíthettem interjút több évvel ezelőtt, szíves figyelmükbe ajánlom!

Mélyen hívő, nagyon szimpatikus, jó kiállású férfit ismertem meg Csabában! Korai halálának okát nem ismerem. Alkotása viszont szépíti a Pápa misekönyvét!

Aki nézte a Húsvéti Szentmise közvetítését a Vatikánból, meghatódva tapasztalhatta, hogy azt a misekönyvet, amelynek aranyozott borítóját az immár Magyar Örökség Díjas Ozsvári Csaba készítette és a Magyar Katolikus  Egyház ajándékozta II. János Pál pápának, amit Benedek pápa is használt, most Ferenc pápa miséjén is, a  Föld sok-sok lakójával együtt láthattuk.

Már aki tudta, hogy mit lát, mert a magyar TV közvetítésben és a papi kommentárban, sajnos erről szó sem esett.  A külföldi tudósításokban gondolom még kevésbé. Jó lenne Csaba páratlan művészetét a világgal  (az egyházon belül is, a magyarral kezdve) megismertetni, mert erre mindannyian Zugligeten belül és kívül  büszkék lehetünk, ahogy bármely nép büszke lenne. Az sem mellékes, és legközelebbi alkalommal erre is gondoljunk, hogy a misekönyv felmutatásakor a Magyarok Nagy Asszonya és magyar szentek tekintenek a Szent Atyára, de a pápai címer mellett a Szentkorona is látható. (Ez az akadémiai laudációban is elhangzott és láthatóan megfogta az embereket.) Talán ezt másoknak is elmesélhetnénk.

„Minden művészet egyedüli oka és végső célja, hogy a mindenható Örök Istent dicsőítse”

Beszélgetés Ozsvári Csaba ötvösművésszel

– A művészetben és a művészeten kívül nem érdekel más, mint Jézus Krisztus. Hívő emberként Isten közelségére vágyom. Társaságát keresem a szentmisében, imádságban, a családomban és a mindennapi munkámban. Számomra a művészetnek egyértelműen vallásos rendeltetése van. Célját abban foglalhatom össze: nagy érzelmi hatást keltve művelje a lelket, tegyen  képessé a szenvedélyes életre, a jóra, a szépre, az igazra és készítsen fel a halálra, az Istennel való végső találkozásra – vallja a 42 esztendős ötvösművész.

Fiatal kora ellenére már sok kiváló munka alkotója: ő készítette a magyar katolikus püspöki kar több tagjának a püspöki gyűrűket és mell-kereszteket, 1991-ben domborművekkel díszített misekönyvborítót ajándékozott II. János Pál pápának. 1997-ben Vir dolorum domborművet készített a Vatikánba. Karl Josef Rauber volt magyarországi apostoli nuncius megbízásából számos ötvösműve díszíti a magyarországi és a brüsszeli nunciatura kápolnáját.

Ozsvári Csaba ötvösművészt nem érdekli sem stílus, sem korszerűség, sem modernség. Mert – véleménye szerint – minden művészet egyedüli oka és végső célja csak az lehet, hogy a Mindenható Örök Istent dicsőítse és ezt az eltorzított arcú emberiséget újra felemelje Istenhez. Beszélgetésünk a művész hitvallásával kezdődik...

– A szó legszorosabban vett értelmében egyszerű, hétköznapi munkát végzek, melyből fakadóan egyszerű, hétköznapi életet élek. Mentesen minden olyan dologtól, mely az úgynevezett művész-életet jellemzi. Külső szemlélő számára tán unalmas lehet ez az élet.

Életem gazdagságát Jézus Krisztustól kaptam. Ez azt jelenti, mindig az ő közelségében szeretném élni az életemet, neki köszönhetek mindent. Az Egyházat, melynek keretei nélkül nem tudom elképzelni hitemet, az életemet és a családomat: a feleségemet és gyermekeimet. Ez számomra nem háttér, hanem minden. Azért, hogy művészettel, pontosabban szakrális művészettel foglalkozom, külön köszönetet adhatok a Jóistennek.

– „A művészetben és a művészeten kívül engem nem érdekel más, csak Jézus Krisztus. És semmi másról nem akarok szólni, csak az Isten dicsőségéről... Hívő emberként Isten közelségére vágyom. Társaságát keresem a szentmisében, imádságban, a családomban és a mindennapi munkámban.” Ez a vallomása megrendítő. De adódik a kérdés: hívő családból származik-e vagy hit-keresésében jutott el ehhez az igazsághoz?

– Egy külvárosi munkáskerületben születtem és ott nőttem fel. Nagyobb ünnepeken elmentünk a szentmisékre, hittan órára is jártam a hatvanas évek végén, a hetvenes évek elején. Majd ez a kamaszkor elején megszakadt, és csak a kamaszkor végén, fiatal felnőttként kerültem újra kapcsolatba az egyházzal, ezen keresztül a hittel, a hiten keresztül pedig a Jóistennel.

– Hogy talált a Jóistenre? Beszéljen kicsit az Isten-kereséséről!
– Nem mondhatom, hogy elhamarkodottan lettem keresztény. Nemrég a hittan órán beszéltünk erről a plébános úrral. Pál apostol a korinthusiakhoz írt levelében írja: Nehogy elhamarkodottan legyetek kereszténnyé! Igazából amikor a hitemről kérdeznek, a legegyszerűbb választ adhatom azzal, hogy elmondom az apostoli hitvallást: Hiszek egy Istenben. Az én hitem: az Anyaszentegyház hite. Ezt a hitet vallom és hiszem.

– Kik hatottak önre, akik talán „egyengették” is az életútját?
– Hamar erre a pályára kerültem. Az általános iskola elvégzése után a Török Pál utcai képzőművészeti gimnáziumban tanultam, majd a Magyar Iparművészeti Főiskola ötvös tanszékén szereztem diplomát.
Talán inkább egy közösséget említek, a zugligeti Szent Család plébánia közösségét, akik segítettek és ma is segítenek, nehogy eltávolodjam Istentől. Olvasmányaim közül három embert emelek ki: Ratzinger bíborosnak a liturgiáról írt gondolatait, John Newman bíboros úr egyházról és az emberi lélekről írt tanulmányait, valamint Molnár Tamás elmélkedéseit az egyházról és a kultúráról.

– Emlékszik-e, milyen művel kezdte a szakrális művészeti alkotások sorát?
– Még a főiskolán, negyedéves koromban, szabadon választhattunk, ki milyen témát szeretne szívesen, s ekkor én – első szakrális munkámként – egy feszületet készítettem.

– Hogy esett a választása épp egy keresztre?
– Nem tudom. Talán a Jóisten munkálkodott bennem. Diplomamunkám pedig a csempeszkopácsi római katolikus templom domborműves kapujának megtervezése és elkészítése volt.

– Ezt a témát ön választotta?
– Igen. S azt hiszem itt eldőlt minden. Egyértelművé vált számomra, hogy nekem ez a hivatásom, más nem érdekelt. Azóta mondhatnak nekem bármilyen különleges feladatot, például a Nemzeti Színház kilincseinek elkészítését, szívemet nem dobogtatja meg ez a feladat.

– Érdekes, mennyire Isten közelében kíván lenni. Mint vallja: A művészetben és a művészeten kívül engem nem érdekel más, mint Jézus Krisztus…
– Valóban így van. Ismét csak Pál apostolt idézem: Nem akarok köztetek hallani másról, csak Jézus Krisztusról, a Megfeszítettről. Pál apostol gondolata nekem fontos. A szenvedő Jézus Krisztus ábrázolásakor, a Megfeszített testének, sebeinek és arcvonásainak megformálásakor sokszor megrendítő az Ő közelsége. Valamit ilyenkor megsejthetünk a végtelen Istenről. Van persze, hogy távol érzem magam tőle, olyankor arra törekszem, hogy ott maradjak a közelében.

– 1991-ben domborművekkel díszített misekönyvborítót készített II. János Pál pápa részére, a Szentatya magyarországi látogatása alkalmából. Hogy esett épp önre ez a megbízatás?
– Talán a Jóistennek köszönhető. Nem tudom, hogyan történt. Egyszercsak kaptam egy telefonhívást, hogy jön a pápa Magyarországra, és kellene neki készíteni valamit ebből az alkalomból. A Szent István Társulat épp akkor jelentette meg az új római misekönyv magyar nyelvű változatát. Ehhez a kötethez kellett készítenem a díszkötést.

– Jelentett-e külön ihletet, hogy kinek készült a remekmű?
– Minden munkához ugyanolyan lelkesedéssel kezdek hozzá. Mindegy számomra, hogy a körmeneti kereszt például a Vatikánba vagy egy falusi templomba készül.

– Most, hogy szóba került a Szentatya otthona, a Vatikán, említsük meg, hogy a Vir dolorum domborműve a Vatikánba készült, de említhetnénk a püspöki mellkeresztjét is. Ez is a Gondviselés műve?
– Feltehetően igen. A véletlenek összjátékában nem hiszek. Hívőként azt gondolom, a Jóisten megbíz bennem, hogy ezeket a munkákat sikerül elvégeznem.

– Művészi munkájának magas szintű elismerése, hogy Karl Josef Rauber volt magyarországi nuncius atya megbízásából ön készíthette el az oltárfeszületet, a tabernákulumot és egy kelyhet a nunciusi hivatal kápolnájába.
– Ez a legnagyobb ajándéka Istennek, mert olyan embert ismerhettem meg Karl Josef Rauber nuncius úr személyében, aki nemcsak megrendelő, hanem lelki vezetőt jelentett számomra, és a családom számára. Sokmindent készítettem az ő megbízásából. Egy püspöki kereszttel kezdődött, majd következett egy gyűrű, később pedig a nagyobb munkák: a körmeneti kereszt, a gyertyatartó, a tabernákulum-ajtó és a pásztorbot. Ötvös mércével mérve, ezek nagyon nagy munkák.

– Karl Josef Rauber nuncius úr feltehetően már ismerhette az ön munkásságát...
– Azt hiszem, úgy került kapcsolatba velem, hogy Vácon járt, Keszthelyi Ferenc püspök úrnál, ahol több ötvösmunkámmal találkozhatott. Először neki készítettem liturgikus alkotásokat, ahol megtetszhettek neki a munkáim. Elkérte a telefonszámomat, s majd amikor Karl Josef Rauber úr Magyarországra került, felhívott engem telefonon.

– Gondolom, meglepődött… Megkérdezhetem, öt gyermek édesapjaként, megél ma egy ötvösművész a megrendelésekből?
– Ha nem lett volna a nuncius úr, nagyon szorosra kellett volna húznunk a nadrágszíjat. Nem csak az enyémet, hanem a gyermekekét is. Az öt gyermek közül a nagyobbik lányomat felvették az Iparművészeti Egyetemre, ő is ötvös szeretne lenni. A nagyobbik fiam túl van az érettségin és készül a Pázmány Péter Katolikus Egyetem jogi karára. Kisebbik fiam megkezdte tanulmányait a budapesti Piarista Gimnáziumban. A középső leányom a Pannonia Sacra Katolikus Általános Iskolában tanul, legkisebb lányom jövőre kezdi tanulmányait ugyanitt. Feleségem grafikus, vágyódik az alkotás után, de a gyermekek nevelése mellett nem jut ideje a művészetre.

– Időnként nem nyugtalankodik a megélhetésük miatt?
– Isten gondviselő erejében hiszek.

– Jelenleg min dolgozik?
– Rauber nuncius úr már nincs Magyarországon – Brüsszelbe került a nunciaturára –, de kapcsolatunk továbbra is megmaradt. Most is rendel tőlem ötvös-tárgyakat. A brüsszeli nunciatúra kápolnájába készítettem az oltár-keresztet, egy tabernákulumot, szenteltvíztartót és húsvéti gyertyatartót, valamint egy kelyhet.
A közel három méter magas díszes kereszt, melyet a napokban fejeztem be, hamarosan az eszergomi Bazilikába kerül. Rajta magyar szentek és boldogok ereklyéi láthatók majd.
Épp ma kezdtem el egy másik munkát: a máriapócsi könnyező Szűzanya ikonra készítek egy glórai-szerű koronát, melyet Keresztes Szilárd püspök úr visz ki Rómába, hogy XVI. Benedek pápa megáldhassa, mielőtt elhelyezik a kegytemplomban.

– Önéletírásában írja: Isten közelét hol megrendítően közel érzi, hol nem találja, de mindig keresi...
– Ezzel azt hiszem így van mindenki. Biztonságot ad az egyház közössége. Ha az ember benne él a liturgiában és együtt ünnepel az egyházzal, – különösen nagyobb ünnepeken érezhető mindez –, olyan biztonságot ad akkor is, ott tart az Isten közelében, ha a személyes hitem meginog. Nem hiszek azoknak, akik az egyház keretein kívül tartanak stabíl kapcsolatot az Istennel.

– Isten-keresésében nem marad–e nagyon egyedül?
– Nem. Két barátom van: Kisléghi Nagy Ádám festőművész, akivel közös kiállításon vettünk részt Tihanyban Ars Sacra címen, 1998-ban. A másik barátom Kamp Salamon karnagy, aki Magyarország egyik legjobb Bach előadója.

– Szolgálat vagy küldetés az élete?
– Amikor dolgozom, magasztos gondolatok nincsenek bennem. Maga a tevékenység persze, mondjuk egy Krisztus arc megformálása, magasztos. De azt személyesen élem át. A tárgy, amikor bekerül a liturgiába, szolgálatot vállal. Vagyis maga az alkotás magasztos, de amikor tőlem „elszakad” és bekerül a liturgiába, tőlem, mint alkotótól függetlenül válik magasztossá azáltal, hogy szakrális tér és liturgikus cselekmény alkotórészévé válik.

– Ha jól tudom, a magyar katolikus püspöki kar több tagjának készített püspöki gyűrűket.
– Valóban sok gyűrűt és mell-keresztet készítettem. Talán fel sem tudnám sorolni, kiknek.

– Mit tart fontosnak az életében és családja életében?
– Hogy Jézus Krisztus közelében maradjunk az utolsó napig.

– Mennyi időt dolgozik egy-egy művön?
– Egy körmeneti kereszten vagy pásztorboton akár két-három hónapig is dolgozom.

– Mennyi idő alatt készítette el például a Szentatya misekönyvborítóját?
– Ha jól emlékszem, három hónapig dolgoztam rajta.

– Részesült-e  már állami vagy egyházi kitüntetésben?
– Nem. Pontosabban egy kitüntetést kaptam Keszthelyi Ferenc váci püspök úrtól 1998-ban.

– Isten malmai lassan őrölnek. Végezetül beszéljünk a liturgia és a művészet kapcsolatáról!        
– Ha az Egyház nem mond le a világ megtérítéséről, vagyis arról, hogy az emberéletet ismét Isten közelébe vezesse, akkor nem mondhat le legszentebb cselekedetében, a liturgiában sem a művészetről. Vagyis a szépségről, amely feloldhatatlan szoros kapcsolatban áll az igazsággal, a hittel és a szeretettel. A keresztény művésznek folytatnia kell azt a munkát, melyet elődei megkezdtek, és amely sajnos valamikor megszakadt. Hogy Egyházunk újból a szépség, az igazság, a remény, a hit és a szeretet otthona legyen, mely nélkül a világ nem más, mint a „pokol első köre” (Ratzinger bíboros).

Ezért van jelentősége a liturgiában a művészetnek, főként a zenének és a képzőművészetnek, de a tárgyalkotó művészeteknek is, ezen belül az ötvösművészetnek, mert célja jóval túlnő saját területeinél. Sokkal többről van itt szó, mint pusztán ábrázolásról vagy díszítésről. Itt az emberré lett Isten, a Megtestesülés misztériuma iránti fogékonyság ébrentartásáról van szó. Arról, hogy a mindenható Örök Isten 2000 évvel ezelőtt Jézus Krisztusban emberré lett. A művészet ébren tartja az embert, olyan valóságok felé nyit ablakot, melyek más utakon megközelíthetetlenek.

Frigyesy Ágnes
Közzététel: 2013. április 26.