Magyar nagypéntek a Himaláján

Senkinek  sincs nagyobb szeretete annál, mint aki életét adja barátaiért - nem mertem idézőjelbe tenni Krisztus szavait, ha betűtévesztés lenne, de a tartalomért felelek. A 10 napja folyó magyar Golgota Nepálban mostanra vált szakrálissá, amikor a szombati hírportálok leadták Kollár Lajos expedícióvezető pontos leírását a Himalájában történt tragikus események utolsó óráiról, a két meghalt magyar hegymászóval történt utolsó telefonbeszélgetések alapján. Eddig főképpen az emberi erőfeszítés értelméről való pozitív polemizálás vagy a szánakozás, ill. kritikák hangjai voltak hallhatók a tragédiával kapcsolatban. Barátaimmal eddig is abszolút csúcspontnak tartottuk, amit Erőss Zsolt és Kiss Péter tett.

Ők megpróbáltak utánajárni, hogy mi is az ember. Nem annak, hogy mit bír, hanem annak, hogy mi! Mindnyájunknál közelebb jutottak a válaszhoz. De a tegnap kiderült tények teljesen más, nyugodtan mondhatjuk, előremutató fordulatot adtak a tragédiának. A katasztrófa-orvostan alapvető törvénye, hogy katasztrofális, kilátástalan helyzetekben azokkal a sérültekkel nem szabad foglalkozni, akik menthetetlenek, mert elveszik az emberi erőforrást azoktól, akik még menthetők. És ez nemcsak a sérültekre, hanem magára a mentőkre is vonatkozik. Nem javasolt egy olyan mentésbe belemenni aminek az eredménye reménytelen, de a mentő kockáztatja saját életét. Sokan nem ismerik ezt a fontos szabályt, és azt hiszem, sokan ezért nem értik a hegymászókat, miért hagyják ott a már halálosan sérült vagy félig megfagyott, mozgásra képtelen, még életjelenségeket mutató, de halálraítélt társaikat útközben súlyos vészhelyzet esetén. Ezért nem ritka a 8 ezres csúcsok környékén a sátra előtt ülő  vagy hóval jéggel betakart, olvadáskor előtűnő, fekvő holttest, mely  4 vagy akár 10-20 éve fagyott meg,  zuhant le. A még életre esélyeseknek szinte így kötelessége magát menteni és elkerülni saját végzetét, ha társa már reménytelen helyzetbe jutott. Morálisan logikus és humánus ez a döntés ugyanúgy, ahogy az „Életben maradtak” c. könyv és film hitelesen megmutatta a 70-es évekbeli Andokban történt sportcsapatot ért  repülőgép-katasztrófa túlélőinek drámáját, amikor kénytelenek voltak megenni, a  már halott barátaik testét, hogy életben maradjanak a hónapon túli keresésük során.

Erőss Zsolt hegymászó az „Erdélyország az én hazám” Világtalálkozón 2010. júliusában – Schuck Mária felvétele

A bajtársiasság, a tökéletesség példaképei, vagy éppen a szentek viszont ezeken a drámai döntéseken is túlmutatva születnek. Ők pontosan úgy születnek, ahogy Kiss Péter született meg és adta meg cselekedetével a kételyek hullámain vergődő egész országunknak és a világnak is,  ennek a szörnyű és tragikus szenvedésnek majd halálnak az értelmét.  A Himaláján ott nyolcezer valahány száz méter magasban, hajnalban visszament Erőssért és próbálta életre masszírozni. Fiatal volt, tudta, hogy le tud jönni és azt is tudta, hogy társa már nem, mégis minden humánus emberi gondolkodás, minden morális törvény ellenére ami azt mondja: menj tovább most már magaddal törődj, mert nemcsak a társad, de Te is meghalsz”  visszafordult és megpróbált társán, mesterén segíteni, és közben ő lett az igazi mester, de most már nemcsak az alpinizmusnak és bajtársiasság mestere, hanem az önfeláldozó szeretet mestere. Sokat gondoltunk a napokban a két hegymászóra. Magam előtt látom Erősst, ahogy térdel fent este nyolckor 8500 m-magasságban, 2 órával a csúcs elérése után, a visszaút kezdetén, hullafáradtan, és bemondja a telefonba az expedíció vezetőjének:  „Lalikám, nem bírom tovább” és a családjára kedves, helyes feleségére, kicsi gyermekeire gondol és arra, hogy többet nem láthatja őket. Ilyenkor már csak  Istennel lehet beszélgetni, mert ilyen pillanatokban csak vele lehet, és megbánni, ha hibáztunk, mert itt bűnről szó sem lehet, hiszen a „tudva és akarva” kritériuma  nem történt meg a tragédiával kapcsolatban, ami a bűnhöz szükséges. Ezt meg kell említeni, mert nagyon sok „fotelből jött” laikus bírálócomment a tragikus eseményekről és sajnos a média is hozta ezeket nem előnyös irányba terelve a közvéleményt.  A szenvedés teremtő energiája, avagy minden szenvedésnek van értelme, mondják a teológusok, utalva a nagypénteken történtekre, hiszen az emberiség megváltása is a kereszthalállal, szenvedéssel  történt meg. Magyarországot szétrázta a tragikus hír, a sikertelen expedíció. Kiss Péter Krisztust követő tettével összerakta és megerősítette értelmet adva a történteknek, ahogy a nagypéntek végső értelme a feltámadásban mutatkozik meg. Az egész nemzetnek és benne az ifjúságunknak új követendő, nemzetünket egyesítő példaképe született világnézetünktől függetlenül.

Csókay András

Közzététel: 2013. június 8.